bűnügy

2020.03.09. 12:51

Merényletet követtek el a szudáni miniszterelnök ellen

Abdalla Hamdok túlélte.

Pokolgéppel és lőfegyverrel merényletet kíséreltek meg hétfőn Kartúmban Abdalla Hamdok szudáni miniszterelnök ellen, miközben gépkocsijával hivatalába tartott, de sem neki, sem kíséretének nem esett bántódása, a kormányfőt biztonságos helyre, kórházba szállították – közölték kormánytisztviselők, és beszámolt róla az állami média.

A miniszterelnök autókonvoja mellett pokolgép robbant fel, majd gépfegyverekből tűz alá vették a járműveket. A városrészt, Kobert, ahol a támadás történt, körbevették a biztonsági erők. A helyszínről közvetített képeken két enyhébben és egy súlyosan megrongálódott személyautó volt látható.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Hamdokot tavaly augusztusban nevezték ki miniszterelnöknek egy átmeneti kormány élére, miután demokráciapárti tüntetők rákényszerítették a hadsereget arra, hogy mozdítsa el a hatalomból Omar el-Besir elnököt, és ültessen a helyébe egy civil kormányt. Több hónapi tárgyalás után a hadsereg és a tüntetők augusztusban megállapodtak abban, hogy megosztják a hatalmat egymás között.

Eszerint az országot egy 11 tagú civil-katonai szuverén tanács és egy Hamdok vezette kormány irányítja három éven át. De a hadsereg tábornokai maradtak az ország tényleges vezetői, és kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy átadják a hatalmat a civil vezetőknek – írta az AP hírügynökség. A 42 millió lakosú Szudán a világ 25 legszegényebb államának egyike.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában