támadás

2020.03.06. 11:11

Lövések dördültek egy kabuli politikai gyűlésen, amelyen több afgán vezető is részt vett

Robbanás történt és lövések dördültek el pénteken Kabulban egy politikai gyűlésen, amelyen több afgán vezető is részt vett, közöttük Abdulla Abdulla korábbi elnökjelölt, miniszterelnök – közölte az afgán belügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy 18 ember megsebesült, de Abdulla és minden más afgán vezető sértetlen maradt.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki követte el a támadást, amelynek során először egy robbanás történt – rakéta csapódhatott be a közelben -, majd lövések dördültek – mondta a szóvivő. A sebesülteket mind kórházba szállították.

Hírügynökségekkel a tálibok szóvivője közölte, hogy nem ők követték el a támadást. Elképzelhető azonban, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet hajottta végre a merényletet, ugyanis ez egy olyan megemlékezés volt, amelyet már több éve megrendeznek, és tavaly az ünnepség ellen támadást követett el az Iszlám Állam.

A gyűlésen a hazara nemzetiségű síita kisebbség egy néhai politikai vezetőjére, Abdul Ali Mazarira emlékeztek, akit 1995-ben öltek meg a tálibok, és aki 2016-ban megkapta a „nemzeti egység mártírja” címet. A támadás akkor kezdődött el a mostani ünnepségen, amikor Karim Halili volt dzsihadista vezető, az afgán béketanács elnöke beszédet mondott. A szunnitákból álló Iszlám Állam már több síita vezető ellen követett el támadást korábban, mert a szélsőségesek eretnekeknek tekintik a síitákat.

A tálib lázadók a héten rátámadtak az afgán biztonsági erők egyik ellenőrzőpontjára, amire válaszul az amerikai erők légitámadást hajtottak végre ellenük Hilmend tartományban. Ez csupán négy nappal azután történt, hogy az Egyesült Államok és a tálibok küldöttsége Dohában békemegállapodást írt alá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában