2020.02.28. 10:23
Újabb országokban jelent meg a vírus
A világ 53 országában több mint 83 ezer ember betegedett meg eddig, a halálos kimenetű esetek száma pedig meghaladja a 2800-at.
Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítenek a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány elleni védekezésül a Szöultól mintegy 300 kilométerre délkeletre fekvõ Teguban 2020. február 27-én. Dél-Koreában 1700-ra emelkedett a tüdõgyulladást okozó új koronavírussal fertõzõttek száma, a megbetegedések többségét Teguban regisztrálták
Forrás: MTI/AP
Fotó: Yonhap
Tovább terjed az új típusú koronavírus. A világ számos országában megjelent a betegség, de a fertőzöttek számának növekedése továbbra is lassul.
Újabb tartományokat ért el a járvány Németországban
Újabb német tartományokat ért el a koronavírus-járvány, péntekre virradóra Bajorországból, Hamburgból, Hessenből és Rajna-vidék-Pfalzból jelentettek új fertőzéseket. A hivatalos adatok péntek reggeli összesítése alapján 32 vírushordozót tartanak számon Németországban.
Jellemző, hogy a fertőzöttek a vírus jelenlétének kimutatása előtti két héten – a lappangási időben – jártak Olaszországban, vagy kapcsolatba kerültek Németországban olyan olaszokkal, aki később fertőzöttnek bizonyultak.
Az esetek száma kedden indult növekedésnek, néhány nappal azután, hogy Olaszország északi részén kialakult a járvány európai gócpontja.

Fotó: Guido Kirchner / MTI/AP/DPA
A 16 német tartomány közül hatban van legalább egy fertőzött, a négy újabb tartomány mellett Észak-Rajna-Vesztfáliában és Baden-Württembergben. A keleti tartományokat, a volt NDK területét egyelőre nem érinti a járvány.
Kínában csökkent az újabb fertőzöttek száma
Szerdához képest több mint százzal csökkent csütörtökön Kínában az újabb, bizonyítottan a koronavírustól fertőzöttek száma. Szerdán 433 új esetet jegyeztek fel, csütörtökön 327-et – adta hírül pénteken a kínai egészségügyi hatóság.
Ezzel a megerősített esetek száma 78 ezer 824-re emelkedett, de legalább lassul a növekedés.
A kór miatt csütörtökön 44 beteg hunyt el, a halottak száma a szárazföldi Kínában 2788-ra emelkedett. Az újabb 44 halott közül 28-cal Vuhanban végzett a járvány.
Dél-Koreában kétezer fölé emelkedett a betegek száma
Péntekre újabb 256 betegről bizonyosodott be Dél-Koreában, hogy koronavírustól fertőződött meg, ezzel 2022-re emelkedett az ázsiai országban az esetszám – adta hírül a dél-koreai egészségügyi hatóság.
A betegségbe ugyanakkor nem halt bele újabb beteg, továbbra is 13 az elhunytak száma.

Fotó: Kim Hjun Taj / MTI/Yonhap
Az újabb esetek többségét – 182-őt – a járvány kitörésének gócpontjából, az ország délkeleti részén fekvő Tegúból jelentették. Ez Dél-Korea negyedik legnagyobb városa 2,5 millió lakossal. A ragály egy ottani keresztény gyülekezet tagjaitól indult.
A dél-koreai hatóságok tájékoztatása szerint a helyi esetek csaknem fele kötődik a Sincshondzsi keresztény szektához.
A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy bennfentes forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a kínai hatóságok megkezdték a szekta Kínában tartózkodó tagjainak tesztelését, és vizsgálatot indítottak a Dél-Koreát megjárt tagok ügyében. A SCMP információi szerint
a szektának mintegy 200 követője van a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Hupej tartományban és közel 20 ezer Kína-szerte.
A Sincshondzsi keresztény szektát a fővonalas egyházi intézmények titokzatos és unortodox gyülekezetként jellemzik. Egyik vuhani tagja a lapnak elmondta: a gyülekezet decemberben hagyott fel a közösségi tevékenységgel, miután tudomást szereztek egy akkor még ismeretlen betegség megjelenéséről. Az istentiszteleteket és más, közösségi eseményeket azóta az interneten végzik.
A kínai hatóságok mindenféle vallási célú gyülekezést felfüggesztettek a járvány megfékezése érdekében.

Fotó: Ahn Jung Dzsun / MTI/AP
Eközben Új-Zélandon és Fehéroroszországban is megjelent pénteken az új típusú koronavírus, illetve Nigériából és Litvániából is jelentettek péntekre virradóra egy-egy bizonyítottan koronavírusos megbetegedést.
A nigériai beteg Lagos tagállamban van. Olasz nemzetiségű, és a hét elején érkezett Milánóból Nigériába üzleti látogatásra. Állapota stabil és nincsenek súlyos tünetei.
Ő az első koronavírusos beteg Afrikának a Szaharától délre eső felén.
A földrészen eddig csak Egyiptomban és Algériában akadt koronavírusos fertőzött.
Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ
Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld.
A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.
Borítókép: Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítenek a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány elleni védekezésül a Szöultól mintegy 300 kilométerre délkeletre fekvő Teguban 2020. február 27-én
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg