Járvány

2020.02.03. 18:42

Kínai vezetés: voltak hiányosságok a járványra való reagálásban

Hszi Csin-ping elnök „megfelelő és határozott” lépéseket sürgetett a vírus megfékezése érdekében.

Peking, 2020. február 3. Légzõmaszkot viselõ utasok egy közel üres pekingi metrószerelvényen a hétfõ reggeli csúcsforgalom idején, 2020. február 3-án. Az új koronavírus eddig több mint 14500 embert fertõzött meg Kínában, ahol a ragály halálos áldozatainak száma meghaladja a háromszázat. Szórványos eseteket húsznál több országból jelentettek. MTI/AP/Mark Schiefelbein

Forrás: MTI/AP

Fotó: Mark Schiefelbein

A kínai vezetés hétfőn beismerte, hogy voltak „gyenge pontok és hiányosságok” az új koronavírusra való reagálásban.

A beismerés a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának állandó bizottsága ülésén hangzott el, amelyet Hszi, a párt főtitkára elnökletével tartottak az új koronavírus okozta járvány megelőzéséről és megfékezéséről – jelentette a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.

„A járványra való reagálás gyenge pontjai és hiányosságai miatt javítanunk kell a nemzeti válságkezelő rendszert és a sürgős és veszélyes helyezetek kezelésére irányuló képességünket” – áll a találkozóról kiadott jelentésben.

Az intézkedések között szerepel az illegális vadpiacok és vadkereskedés felszámolása.

A Hszinhua hírügynökség hétfői jelentése szerint összesen 475 paciens hagyta el országszerte vasárnap estig gyógyultan a kórházakat.

Az nCoV-2019 nevű vírus halálos áldozatainak száma hétfőre 361-re emelkedett, az új vírus Kínában (Hongkongot és Makaót nem számítva) több ember életét oltotta ki, mint 2002-2003-ban a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma).

A fertőzések száma meghaladta a 17 ezret. A vírus 24 országban jelent meg.

A kínaiak különböző alkalmazások segítségével igyekszenek elkerülni a fertőzött városrészeket, illetve felkészülni az ott várható veszélyekre.

A koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselő csirkehúsárusok egy kuangcsoui piacon
Fotó: Alex Plavevski / MTI/EPA

A QuantUrban információtechnológiai cég és a WeChat program fejlesztői oldalakat hoztak létre, amelyeken hivatalos információk és térképek vannak azokról a területetekről, ahol bizonyított megbetegedéseket észleltek. A WeChat programja, a YiKuang (járványhelyzet) a dél-kínai Sencsen és Kuangcsu városok, a QuantUrban pedig Kuangtong tartomány kilenc más városának negyedeit térképezi fel járványügyi szempontból.

A CCTV állami televízió és a Zsenmin Zsipao pártlap szintén különböző programokat szolgáltat, amelyekkel a felhasználók tájékozódhatnak, hogy a busz, a vonat vagy a repülő, amelyen utaztak, szállított-e bizonyítottan fertőzött beteget.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn közölte, hogy

a WHO együttműködik a Google céggel, annak érdekében, hogy a keresőprogramban a koronavírusra való rákereséseknél a szakosított ENSZ-szervezet információi jelenjenek meg az első helyen, így akarván elkerülni a járvánnyal kapcsolatos „híreszteléseket és félretájékoztatást”.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a WHO végrehajtó tanácsának hétfői ülésén elmondta, hogy a Twitter, a Facebook, a Tencent és a TikTok közösségi portálok is meghozták az első intézkedéseket a tavaly decemberben a közép-kínai Vuhanban kitört járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatás elkerülése érdekében.

Kínai tudósok egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy az új koronavírus denevérekről terjedt el.

A Nature című tudományos folyóiratban hétfőn két tanulmány szerzői több paciensből levett minta szekvenálása révén arra következtettek, hogy az új koronavírus szorosan köthető a SARS-járvány kórokozóihoz. Az egyik tanulmányban Si Csen-li és a Vuhani Vírustani Intézetben dolgozó kollégai arról is beszámoltak, hogy

hét pacienstől levett vírus RNS-szekvenciája 96 százalékban megegyezett egy, a denevérekben megtalálható koronavírussal.

A SARS-járvány kórokozója is a feltételezések szerint denevértől származott, de átterjedt a cibetmacskára, mielőtt embereket fertőzött volna meg.

A tudósok gyanúja szerint a járvány egy vuhani piacról terjedt el, ahol vadhúst is árultak, de a még nem tárták fel, milyen állat volt a fertőzés forrása.

Ian Jones, az angliai Readingi Egyetem virológia tanára a kínai tanulmányoktól függetlenül leszögezte, hogy az új vírus „lényegében a SARS egyik változata, amely könnyebben terjed, de kevesebb kárt okoz”. „A vírus ugyanazt a receptort – ajtót – használja fel az emberi sejtekbe való bejutáshoz, ez magyarázza a terjedését és ezért okoz tüdőgyulladást” – állt a szakértő közleményében.

A hét legfejlettebb ország (G7) egészségügy-miniszterei telefonos konferencián vitatják meg hétfőn a járványra adandó választ – közölte a francia egészségügy-minisztérium.

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy szerdától felfüggesztik az Emirates és az Etihad Airways légitársaságok Pekingen kívüli kínai járatait, a Pekingből érkezőket pedig többórás egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, hogy így biztosítsák „az utasok biztonságát a beszállás előtt”.

Fertőzött utast találtak egy japán tengerjáró hajón, amely január 25-én hajózott ki Hongkongból.

A hajó, amely Vietnamban, Tajvanon és Okinaván is kikötött, a megbetegedés felfedezés után 3000 utassal a fedélzetén visszatért Jokohamába.

Hétfő éjjel elkülönítési szakértők és orvosok léptek a fedélzetre és megkezdték az utasok vizsgálatát a hajón

- közölte nevének elhallgatását kérve a japán egészségügy-minisztérium egyik illetékese.

A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője, Csoj Hjon Szu hétfőn újságíróknak elmondta, hogy

mintegy 800 dél-koreai katonát helyeztek karanténba, akik Kínában, Hongkongban, illetve Makaóban jártak vagy ott járt személyekkel érintkeztek.

Dél-Koreából eddig 15 megbetegedést jelentettek, de minden paciens polgári személy volt.

Borítókép: légzőmaszkot viselő utasok egy közel üres pekingi metrószerelvényen a hétfő reggeli csúcsforgalom idején, 2020. február 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában