voksolás

2020.02.21. 08:25

Iránban parlamenti választások kezdődtek

Péntek reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy közvetlen szavazással megválasszák a törvényhozás 285 tagját, akik négy évig töltik majd be ezt a tisztséget.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az elsők között szavazott, amit az állami tévé is közvetített. Ali Hamenei ajatollah részvételre szólította fel a választópolgárokat, egyben arra biztatta őket, hogy tegyék ezt meg a lehető leghamarabb.

Hatvanháromezer szavazóhelyiségben 58 millió szavazó adhatja le voksát.

A közel-keleti országban a törvényhozó hatalmat az egykamarás, 290 tagú Medzslisz-e Sura-e Iszlami (Iszlám Tanácskozó Gyűlés) gyakorolja, amelynek 285 tagját közvetlenül, négy évre választják, a maradék öt képviselői helyet a kisebbségeknek tartják fenn.

A jelöltek listáját, miként a parlament által hozott törvényeket is, az Őrök Tanácsának kell jóváhagynia. A testület a mostani választás előtt 7148 képviselőjelölt indulását engedélyezte, de hozzávetőleg ugyanennyi reformer nevét törölte a listáról, az iszlám köztársaság történetében soha ennyi jelöltet nem utasítottak el. Ennek fényében a konzervatívok lehetnek a választások favoritjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában