bevándorlás

2020.02.02. 06:55

Bakondi György: egyre magasabb szintű támogatás állhat a határsértők mögött

Az év eleje óta már 3800-an akartak új módszerekkel bejutni az országba.

Már nem csak tájékoztató füzetek és mobilalkalmazások segítik a határsértőket, egyre magasabb szintű támogatás állhat mögöttük – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Bakondi György szerint jelentős szervezettséget és irányítást feltételez, hogy a migránsok nagy csoportjai hirtelen letértek a balkáni migrációs útvonalról, és jó helyismerettel, új módszerekkel, a leginkább támadható szakaszokon próbálták meg átlépni a magyar határt. Az év eleje óta már 3800-an akartak így bejutni az országba – tette hozzá.

Üdvözölte ugyanakkor, hogy a határvédelem kivédte a korábbinál lényegesen nagyobb nyomást, és a szerb hatóságokat is információkkal tudta segíteni.

Bakondi György kiemelte emellett a jogi határzár szerepét. Véleménye szerint visszatartó erőt jelent, hogy az elfogott határsértők szinte azonnal bíróság elé kerülnek, és akár napokon belül ítélkezik felettük a magyar bíróság. Bántalmazásra viszont – mint hangsúlyozta – soha nem került sor, az erről szóló híreket lejárató kampánynak minősítette.

Szükséghelyzetben a fegyveres biztonsági őrség a szabályoknak megfelelően figyelmeztető lövéseket adott le, és szinte azonnal megjött az erősítés, a visszavonuló migránsok így nem is kerültek a kiérkező rendőrök közelébe – közölte a főtanácsadó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában