Brüsszel

2019.12.10. 18:00

Varga Judit: a meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás

Az igazságügyi miniszter szerint bebizonyosodott, hogy egyes érdekcsoportok meg akarják osztani a tagállamok közötti egységet.

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó európai uniós tanácsi meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Az Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott meghallgatást követően Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Kovács Zoltánnal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján, magyar újságíróknak nyilatkozva Varga Judit azt mondta:

„Európát felosztották jó és rossz tagállamokra. Bizonyos erők pedig meg akarják büntetni azokat az országokat, amelyek nemet mondanak az európai fősodor hangoztatott álláspontjára”

- tette hozzá.

„Bebizonyosodott, ha az unió a jogállamiságot féltené, akkor az eljárást már rég le lehetett volna zárni, hiszen a magyar delegáció minden kérdésre kimerítő válaszokat adott”

- hangoztatta a miniszter.

Elmondta azt is, hogy a meghallgatáson kérdezők száma azt mutatja, egyre alacsonyabb az érdeklődés a boszorkányüldözésnek nevezhető politikailag motivált eljárás iránt.

Mivel az eljárásnak nincs értelme, az ülésen azt javasolta kollégáinak, hogy térjenek vissza arra a korábbi, Belgium és Németország ajánlotta javaslatra, amely kölcsönös tiszteleten alapuló, kormányközi egyeztetéseket javasol mindenfajta jogállamisággal összefüggő aggály felvetődése esetén.

„Magyarország elutasítja a megbeszélések kioktató stílusát. Bármifajta eljárás folyamán csak egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek vitájáról lehet szó”

- hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

Palkovics László a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a meghallgatáson sem a magyar felsőoktatás, sem a magyar kutatási tevékenység nem érdekelte a kérdezőket. Szavai szerint mindez azt bizonyítja, hogy:

„egy jogi eljárás tanúi vagyunk”.

„Az időről időre feltett kérdések nem viszi előre a megbeszélést, ezért lassan el kell dönteni, hogy van-e még értelme foglalkozni az üggyel” – mondta.

„Azok, akik korábban aggodalmukat fejezték ki a magyar tudomány szabadsága miatt, már nem kérdeznek ilyeneket, hiszen meggyőződhettek arról, hogy az nincs veszélyben. Ha az ügyben bizalom mutatkozna a tagállamok között, és nem a sajtóban megjelentek vagy álhírek alapján próbálnának párbeszédet folytatni, előrehaladást lehetne elérni, de ez a meghallgatás alapján nem érdeke senkinek sem” – tette hozzá a miniszter.

Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón kijelentette,

a meghallgatáson nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak.

Az ülést „teljesen értelmetlen, sehova nem vezető megbeszélésnek” nevezte, elmondása szerint ugyanis a kérdezők nem voltak kíváncsiak a tényekre és arra sem, hogy milyen körülmények között folyik a kormányzás Magyarországon.

„A kutyakomédiává fajuló, soha véget nem érő eljárást illetően Didier Reynders igazságügyi biztos a meghallgatáson nyilvánvalóvá tette, hogy azt nem akarják leállítani” – közölte.

Az államtitkár nyilvánvalónak nevezte azt is, hogy úgy az Európai Bizottság, mint az EU-tagállamok, illetve az unió soros elnökségét betöltő Finnország részéről feltett kérdések mögött a „Soros-féle civil szervezetek előre megírt kottája” található.

„Olyan viszonyítási ponthoz próbálják mérni Magyarországot, amilyen sehol sem létezik Európában. Mivel az elvárások folyamatosan változnak, nem lehet értelmes párbeszédet folytatni” – tette hozzá Kovács Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában