emberellenes jogszabály

2019.12.03. 14:52

Szlovákia tudatosan üldözi és fosztja meg jogaitól a felvidéki magyarokat

Levélben kérte az Európai Bizottság elnökétől Lomnici Zoltán volt főbíró, hogy tegyenek végre határozott lépéseket a jogfosztó szlovák állampolgársági törvény ellen.

A korábbi uniós vezetés csaknem egy évtizedig gyakorlatilag a füle botját sem mozdította az ügyben, noha már háromezer embert fosztottak meg szlovák állampolgárságától, amiért fölvette egy másik országét – emlékeztet a PestiSrácok.

Hiába állapította meg a jogfosztás tényét idén márciusban az Európai Bíróság, eddig nem indult kötelezettségszegési eljárás északi szomszédunk ellen.

A portál arról ír, hogy érdekes módon az Európai Unió és kapcsolt részei csak olyankor állnak ki az „emberi jogok”, a „fékek-ellensúlyok”, vagy a „jogállamiság” mellett, amikor azok holtbiztosan nem sérülnek. Például, mikor a gyilkosoknak szűkös a cellájuk, sietve kártérítést fizettetnek nekik, hogy jókedvre derüljenek. Vagy amikor a CEU-nak be kéne tartania azokat az egyszerű szabályokat, amelyeket minden más felsőoktatási intézmény képes betartani, Brüsszel az asztalon ugrál és kötelezettségszegési eljárást indít.

Ám amikor egy valóban antidemokratikus, emberellenes jogszabályt, a zsidótörvények és a Benes-dekrétumok szellemiségében fogant szlovák állampolgársági törvényt kéne megakadályozni, akkor egy évtizede hallgatnak, mint hal a szatyorban.

Szlovákia még 2010-ben, az első Fico-kormány idején módosította állampolgársági törvényét – válaszul a magyar kettős állampolgársági törvényre.

A szlovák jogszabály elrendelte: el kell venni a szlovák állampolgárságot attól, aki egy másik államét fölveszi.

Ennek során fosztották meg szlovák állampolgárságától az akkor már több mint százesztendős Tamás Aladárné Szűcs Ilona felvidéki tanítónőt és lányát, Tamás Anikót, továbbá Dolník Erzsébetet, Gubík Lászlót, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnökét és Fehér István komáromi tanárt.

A jogfosztással járó kálváriába, a szlovák hatóságok packázásába előbb Tamás Anikó (2012-ben), majd 2016-ban édesanyja, Ilonka néni is belehalt.

Így ők már sajnos nem érhették meg az igazságtételt. Ilonka nénit egyébként a magyar kormány 2012. október 23-án Magyar Becsületrenddel tüntette ki.

Szélmalomharc

Az említett magyar jogfosztottakat képviselő Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke csaknem egy évtizede folytat szélmalomharcot a szlovák jogterrorizmus ellen. 2012-ben petíciós eljárást kezdeményezett Szlovákia ellen. Beadványában rámutatott: a szlovák törvény alkotmányellenes, mivel

a Szlovák Köztársaság alkotmánya 5. cikkének (2) bekezdése kimondja, akarata ellenére tilos bárkit megfosztani szlovák állampolgárságától.

A nyilvánvaló jogsértés ellen Brüsszel hét (!) évig semmit sem tett, csupán idén nyáron történt némi előrelépés. Mint arról a PestiSrácok.hu júliusban beszámolt: Lomnici akkor végre kapott egy válaszlevelet az Európai Parlament petíciós bizottságától, melyből kiderült:

az Európai Bizottság fölkérte a szlovák hatóságokat, határozzák meg, hogyan igazítják ki az említett jogszabályt, hogy az összhangba kerüljön az uniós joggal.

Ám valószínűleg ez is csupán annak köszönhető, hogy egy, a szlovákhoz kísértetiesen hasonló, holland állampolgársági ügyben (Tjebbes-ügy) az Európai Unió Bírósága idén márciusban iránymutató ítéletet hozott. Ez egyfelől kimondta: „az állampolgárság megszerzése és elvesztése feltételeinek meghatározása az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik, annak az uniós jog tiszteletben tartása mellett kell történnie”. Ám – és ez a lényeg! – egyúttal azt is világossá tették:

akit megfosztanak állampolgárságától, annak is joga van hatósági, bírósági úton jogorvoslatot kérni, hogy az állampolgársága visszaállítását kérje.

Lomnici Zoltán a portált arról tájékoztatta: a napokban levelet írt az Európai Bizottság hivatalba lépett elnökének, Ursula von der Leyennek, amelyben azt kérte, tegyenek határozott jogi lépéseket a jogsértő állami önkény haladéktalan megszüntetése érdekében. A levélben kiemelte:

az egy évtizede folyó tudatos jogsértés az Európai Unió alapvető jogi rendelkezéseit sérti és elfogadhatatlan, hogy egy tagállam a saját polgárait üldözze, jogaitól megfossza őket.

A volt főbíró leszögezte: a szlovák törvény uniós jogba ütközik, hiszen az állampolgárságuktól megfosztottak nem élhettek jogorvoslattal, ráadásul szembemegy a szlovák alkotmánnyal is, amely tiltja, hogy bárkit akarata ellenére megfosszanak állampolgárságától.

Lomnici Zoltán teljes levele

Ursula von der Leyen részére,

az Európai Bizottság elnöke,

Brüsszel

Tisztelt Elnök Asszony!

Több ezer uniós polgárt érintő, csaknem egy évtizede húzódó ügyben fordulok Önhöz és kérem, hogy a Szlovák Köztársaság hatóságai által elkövetett jogsértések megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjék. Az emberi jogokat és az uniós jogot sértő cselekmények jelentőségét szeretném aláhúzni azzal, hogy az Európai Bizottság hivatalba lépésének napján keresem meg Önt.

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2010-ben elfogadott egy törvényt, amely szerint automatikusan elveszti a szlovák állampolgársághoz fűződő jogait az a személy, aki felveszi más állam állampolgárságát. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya ugyanakkor kimondja, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától. A törvény hatályba lépése óta több mint háromezer polgár veszítette el jogait. Az egyik, időközben elhunyt jogfosztott esetében még az orvosi ellátást is megtagadták, a tiltakozást követően a hatóságok utóbb elnézést kértek.

Mivel a jogok elvonása úgy történik, hogy jogorvoslattal az érintettek nem élhetnek, a szlovák hatóságok gyakorlata sérti az uniós jogot. Az Emberi Méltóság Tanácsa nevű jogvédő szervezet elnökeként petíciót nyújtottam be 2012-ben az Európai Parlament illetékes bizottságához, amelyet befogadtak. Brüsszelben ülésen tárgyalták az ügyet, a vitában fel is szólaltam. Azzal halasztották el az ülést, hogy bevárják a szlovák alkotmánybíróság döntését.

A szlovák alkotmánybíróság több ülést követően úgy döntött, hogy nem dönt, mivel a bírák egyik fele úgy látta, hogy alkotmánysértő a jogfosztó törvény a másik fele szerint pedig nem. A magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnökeként, négy évtizedes bírói gyakorlattal a hátam mögött kijelenthetem, hogy az eset példátlan, hiszen a bíróságok megkerülhetetlen kötelezettsége, hogy döntsenek.

Ismét az Európai Parlamenthez fordultam, a petíciómat befogadták. 2015 óta azért húzódott az eljárás, mivel a bizottság bevárta az Európai Unió Bírósága egyező jogi problémát vizsgáló döntését. A határozat 2019 márciusában megszületett, így egyértelművé vált, hogy a szlovák jogfosztó törvény ellentétes az uniós joggal, tehát, módosítani kell.

Az Európai Bizottság felkérte a szlovák hatóságokat, határozzák meg, hogyan igazítják ki a törvényt, hogy az összhangba kerüljön az uniós joggal. A szlovák törvényhozás azóta sem tett eleget uniós tagságából fakadó kötelezettségének.

Az Európai Parlament illetékes bizottsága az 1315/2015. szám alatt folyó Lomnici v. Szlovákia ügyben ez év júliusában értesített fentiekről és utalt az Európai Unió Bírósága C-211/17.számú Tjebbes-ügyben hozott ítéletére.

Úgy vélem, hogy az egy évtizede folyó tudatos jogsértés az Európai Unió alapvető jogi rendelkezéseit sérti és elfogadhatatlan, hogy egy tagállam a saját polgárait üldözze, jogaitól megfossza őket.

Kérem, hogy az Európai Bizottság tegyen határozott jogi lépéseket a jogsértő állami önkény haladéktalan megszüntetése érdekében.

Üdvözlettel:

id. dr. Lomnici Zoltán,

a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke

A szlovák állampolgársági törvény ügye a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) novemberi ülésének zárónyilatkozatába is bekerült. Eszerint a Máért résztvevői reményüket fejezik ki, hogy a szlovák állampolgársági törvény vonatkozó rendelkezését a szlovák törvényhozás akképpen módosítja, hogy ne fenyegesse az állampolgárság elvesztése azt, aki más ország állampolgárságáért folyamodik. A szlovák belügyminisztérium júliusi adatai szerint 2010 óta 2933 embert fosztottak meg szlovák útlevelétől. Közülük a legtöbben a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítették el a szlovákot, (681-en). Őket követik a német állampolgárságot felvevők (675-en), az osztrákot (456-an), a britet (329-en), az amerikait (143-an) és a magyart fölvevők (117-en).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában