védelem

2019.12.27. 12:30

Japán hadihajót és repülőgépeket vezényel a Közel-Keletre

A japán kereskedelmi hajók védelmére vezérlik az egységeket. Erről határozott pénteken a tokiói kormány a kabinet titkárának bejelentése szerint.

Az egy rombolóból, két repülőgépből és 260 katonából álló haditengerészeti egység főleg az olajszállító tartályhajók védelmében végez majd felderítő tevékenységet a jövő év elejétől egyelőre egy évig. Az energiaforrásokban szegény Japán erősen rá van utalva az olajimportra.

Tokió részben annak hatására döntött erről, hogy a térségben megnőtt a feszültség az Egyesült Államok és Irán szembenállása miatt. Ez utóbbi azóta tapasztalható, hogy Washington tavaly kilépett az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásból.

Annak ellenére, hogy Japán az Egyesült Államok szövetségese, a japán kontingens nem lesz része a közel-keleti tengeri útvonalakat védő, amerikai vezetésű nemzetközi katonai koalíciónak, nyilvánvalóan azért, mert Japán – tekintettel Iránra – fenn akarja tartani a semlegesség látszatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában