Prevenció

2019.09.17. 16:34

Kásler: az új egészségkultúra középpontjában a megelőzés áll

Döntő fontosságú az alapellátás fejlesztése, a célnak pedig az, hogy a diagnózist, majd a terápiák jelentős részét a betegek a lakóhelyükhöz minél közelebb tudják megkapni.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Az új egészségkultúra középpontjában a megelőzés kell, hogy álljon, e kormányzati szemlélet célja az, hogy az emberek minél hosszabb ideig élhessenek egészségben – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban részt vett az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében beszerzett új diagnosztikai és terápiás műszerek bemutatásán. A dél-budai kórház számára az EBP forrásából 3 milliárd forintot biztosítanak, ebből 2,5 milliárdot orvostechnológiai eszközei fejlesztésére.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a megelőzés fontos része az egészségügynek, hiszen azzal betegségek jelentkezését lehet időben eltolni.

Kásler Miklós a kormányzati egészségpolitikában az alapellátás fejlesztését döntő fontosságúnak mondta,

célnak pedig azt, hogy a diagnózist, majd a terápiák jelentős részét a betegek a lakóhelyükhöz minél közelebb tudják megkapni.

Ismertetése szerint a kormány az elmúlt években mintegy 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi intézményekre, most pedig a központi régió fejlesztése van soron.

Borítókép:

Tompa Tamás m.b. osztályvezető főorvos (b) beszél egy új röntgen angiográfiás készülék mellett az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében beszerzett új diagnosztikai és terápiás műszerek bemutatásán az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház 2019. szeptember 17-én. Szemben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b3), Bedros J. Róbert, a Szent Imre kórház főigazgatója, és a dél-budai centrumkórház beruházásával kapcsolatos feladatokért felelős miniszterelnöki megbízott (b2), Tóvizi Attila, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese (b), Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), a XI. kerület polgármestere (b4) és Simicskó István (KDNP), Újbuda országgyűlési képviselője, a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos (b5).

MTI/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában