demonstráció

2019.07.03. 11:18

Két napig zárva voltak az élelmiszerüzletek Észak-Koszovóban

Egy vám miatt tiltakoztak így a boltok dolgozói.

Kétnapos tiltakozó zárva tartás után szerdán ismét kinyitottak az észak-koszovói élelmiszerüzletek – jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.

A helyi szerbek a zárva tartással tiltakoztak amiatt, hogy a koszovói kormány novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra.

Az észak-koszovói szerb kisebbség azt kéri a nemzetközi közösségtől, hogy gyakoroljon nyomást a koszovói kormányra, és újra a megszokott körülmények között lehessen Szerbiából árut szállítani Koszovóba.

Rados Petrovic, a helyi vállalkozók egyesületének a vezetője hétfőn még arról beszélt, az üzletek mindaddig zárva maradnak, amíg Pristina nem vonja vissza a büntetővámot, szerdán viszont azt mondta: a kereskedők úgy döntöttek, újra felveszik a munkát, így jelezve jó szándékukat és kompromisszumkészségüket a kormány felé.

Egyes elemzők szerint az üzletek azért nyitottak ki újra, mert Ramush Haradinaj kormányfő bejelentette, szükség esetén az albánok lakta Dél-Koszovóból szállíttat élelmiszert a szerbek lakta területekre, ezt azonban a helyi szerb kisebbség nem tartja elfogadhatónak.

Az egészségügyi intézményekben azonban kritikus a helyzet – közölte Milan Ivanic, Kosovska Mitrovica kórházának igazgatója. Mint mondta: nem érkeznek államilag támogatott szerb gyógyszerek Koszovóba, így egyes készítményekből hiány van, másokat viszont csak borsos áron lehet beszerezni.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A szerb-koszovói kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

Aleksandar Vucic szerb elnök néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy Szerbia válaszlépéseket fontolgat a büntetővám miatt, de az arról szóló döntést júliusra halasztotta. A koszovói szerbek Belgrádtól várnak védelmet és támogatást, mint mondták: a szerb elnök ígéretet tett arra, hogy egyetlen koszovói szerbnek sem kell majd éheznie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában