lelki táplálék

2019.05.11. 21:12

Kövér László: a csodákra nem várni kell, azok a jövő nemzedékeiben rejtőznek

A Polgári Magyarországért Alapítvány kitüntetését az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmónia közössége vehette át a Millenáris Parkban rendezett V. Székely Fesztivál keretében.

A csodákra nem várni kell, mert azok a gyermekekben, a jövő nemzedékeiben rejtőznek, és hittel, szeretettel, valamint kitartással mindig átlényegíthetik az életet – mondta Kövér László házelnök szombaton Budapesten, a Fiatalok a Polgári Magyarországért díj ünnepélyes átadásán.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kitüntetését az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmónia közössége vehette át a Millenáris Parkban rendezett V. Székely Fesztivál keretében.

Az alapítvány kuratóriumának tagjaként Kövér László úgy fogalmazott, felsorolni is nehéz, mennyit tesz ez a zenei együttes a székely és magyar öntudat erősítése, a zenei hagyományok őrzése, a gyermekek érzelmi és jellembeli fejlődése, valamint a tehetséges fiatalok képzése érdekében.

„A szívből jövő zene olyan lelki táplálék, amelynek hiánya lelki vérszegénységhez vezet” – fogalmazott a Fidesz politikusa a Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenéjét jellemezve, hozzátéve, a most átadott díj egyszerre a kiemelkedő teljesítmény elismerése, valamint szerény ösztönzés a folytatásra.

Kövér László emlékeztetett arra, hogy a Szentegyházi Gyermekfilharmónia 1982-ben alakult Haáz Sándor tanár vezetésével az erdélyi, Hargita megyei településen, azóta pedig megközelítőleg nyolcszáz alkalommal léptek fel a világ számos pontján.

A Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Mádl Dalma, az alapítványhoz kötődő Polgári Magyarországért Díj első díjazottja adta át az együttesnek.

Borítókép: Mádl Dalma, az alapítványhoz kötődő Polgári Magyarországért Díj első díjazottja átadta a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat Haáz Sándornak, az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjének a Millenáris Parkban 2019. május 11-én. Jobbra Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Ezek is érdekelhetik