Váratlan bejelentés

2019.02.23. 09:05

Még a Trumppal való találkozása előtt Vietnamba látogat az észak-koreai diktátor

Hivatalos látogatásra Vietnamba utazik „a következő napokban” Kim Dzsong Un észak-koreai vezető – jelentette be szombaton a hanoi külügyminisztérium, miközben a délkelet-ázsiai ország Kim és a Donald Trump amerikai elnök jövő héten Hanoiban esedékes második csúcstalálkozójára készül.

Kim Dzsong Un Nguyen Phu Trong, a kormányzó Kommunista Párt elnök-főtitkárának meghívására látogat Vietnamba – áll a tárca közleményében, amely további részleteket nem tartalmaz.

A február 27-28-i hanoi csúcstalálkozót megelőzően az amerikai és az észak-koreai vezető Szingapúrban találkozott először tavaly júniusban.

Az észak-koreai média még nem erősítette meg sem Kim vietnami látogatását, sem Trumppal tartandó csúcstalálkozóját.

Február 26-án az állami média szerint lezárják a kínai határról Hanoiba vezető utat, amelyen várhatóan Kim érkezik, de a Reuters hírügynökség értesülései szerint arra is felkészültek, ha Kim a légi utat választja.

A csúcstalálkozó színhelye várhatóan a vietnami kormány vendégháza lesz – értesült a Reuters. Tartalék helyszínt is kijelöltek, a hanoi Metropol szállodát, Kim feltehetően a Melia szállodában lakik majd a látogatása alatt.

A vietnami külügyminisztérium megtiltotta az élő közvetítést a Melia hotelből és a Hanoi központjában fekvő, turistalátványosságnak számító Hoan Kiem-tótól, valamint a Mariott szállodából, ahol Donald Trump szállása lesz.

 

Ezek is érdekelhetik