Szerető családi közeg

2019.02.05. 17:00

A nevelőszülők példát mutatnak a társadalomnak

A nem saját gyermek gondozását vállalók az államtitkár szerint tevékenységükkel azt tanúsítják, hogy „egy közösségben, nemzetben mindig lesz olyan, aki segít a bajba jutottaknak”.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a nevelőszülői hálózatot népszerűsítő, országos kampány szekszárdi állomásán hozzátette: szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermekvédelemben olyan emberek dolgoznak, akik „közösségünknek jószolgálati nagykövetei”.

A Babits Mihály Kulturális Központban nevelőszülők, gyermekek, fiatalok előtt elmondta: toborzást is végeznek, a nevelőszülői hálózat megerősítése és utánpótlásának biztosítása érdekében. A minisztérium szeretné felhívni a figyelmet a nevelőszülői programra, és

szeretnék elérni, hogy egyre többen vállalják ezt a hivatást annak minden szépségével és nehézségével együtt

- fogalmazott.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, díjátadó (j) a Lehetetlen nincs című országos rajzpályázat megyei díjazottaival 2019. február 5-én.
MTI/Sóki Tamás

Hangsúlyozta, a gyermekvédelemmel a jövőben is kiemelten foglalkozik a kormányzat. Utalt arra, hogy 2014-től a nevelőszülőség speciális foglalkoztatási jogviszonynak minősül,

és 2020. január 1-től bevezetik a nevelőszülői gyedet,

ami azt jelenti, hogy a gyermek kétéves kora alatt a nevelőszülők is jogosultak lesznek az ellátásra.

A népszerűsítő kampány részeként minden megyében a nevelőszülők pódiumbeszélgetésen mondják el tapasztalataikat, a gyerekeknek, fiataloknak pedig Lehetetlen nincs címmel rajzpályázatot hirdettek, amelyen országszerte háromezren vettek részt.

„Minden szakmai konferenciánál többet ér, ha valaki végignézi ezeket a rajzokat”

- jegyezte meg a politikus.

A Lehetetlen nincs című országos rajzpályázat megyei díjazottainak alkotásai a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány szekszárdi állomásán, a Babits Mihály Kulturális Központban 2019. február 5-én.
MTI/Sóki Tamás

Fülöp Attila az MTI-nek elmondta: jelenleg 23 ezer állami gondoskodás alatt lévő gyermekből 15 ezren vannak nevelőszülőknél, azt szeretnék, ha minden gyermek, akinek esetében az lehetséges, családi közösségben nőhessen fel. A szocializáció szempontjából is fontos, hogy a gyermek megtalálja azt a bizalmi köteléket, amelyet elvesztett – fogalmazott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában