EP-választás

2019.01.09. 14:15

Sargentini értékelné, ha összeállna a magyar ellenzék

Jelentésének ügye viszont nem áll túl fényesen. Jelenleg sehol sem tart az elfogadásának a folyamata.

„Nagyra értékelhető, hogy az ellenzéki pártok egységben gondolkodnak, és arra törekednek, hogy az eddigieknél nagyobb legyen ez az egység” – nyilatkozta az Origo hírösszefoglalója szerint Judith Sargentini, holland, zöldpárti képviselő a tegnapi brüsszeli tüntetést megelőzően.

A tegnapi, brüsszeli tüntetést megelőzően kérdezte Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselőt a Klubrádió. A szocialistákhoz közeli csatorna elsősorban a közös, ellenzéki, bevándorláspárti listával kapcsolatos véleményére volt kíváncsi.

Jó lenne, ha összeállnának

A politikus készséggel állt rendelkezésre. Mint mondta:

nagyra értékelhető, hogy az ellenzéki pártok egységben gondolkodnak, és arra törekednek, hogy az eddigieknél nagyobb legyen ez az egység.

Hozzátette, hogy be kellene látni most már, hogy mindegyik pártnak közös célja van, még pedig természetesen nem más, minta a jogállam felszámolásának megakadályozása és a demokrácia védelme. Picivel később hozzátette, hogy „természetesen nem tiszte, hogy értékelje, hogyan fognak végül az ellenzéki pártok Magyarországon felállni/összeállni” májusra.

Kudarc, kudarc hátán

Sargentini azt is elmesélte a Klubrádiónak, hogy nem áll túl fényesen a jelentése, mert jelenleg sehol sem tart az elfogadásának a folyamata. Arra kérdésre, van-e erre valami határidő, azt válaszolta, hogy

nincs. Az Európa Tanács nem adott semmilyen határidőt. Márpedig erről beszélni kell!

Éppen ezért a tegnapi tüntetésen a román soros uniós elnökségnek is üzent szavaival, mert úgy látja, a románok nem igazán mozgatják meg magukat az ügyben. „Egyelőre semmilyen reakciót, ötletet, tervet, elképzelést nem láttam arra vonatkozóan, hogy Románia foglalkozna a magyar jelentéssel” – fogalmazott Sargentini. Reagált Deutsch Tamás felvetésére is, mely szerint annyira jól összepasszolnak a felek, hogy akár Sargentini lehetne a magyar bevándorláspárti ellenzék listavezetője.

„Erre csak azt tudom mondani, hogy nonszensz. Visszavonulok a politikától, nem indulok sem a saját hazámban, sem más országban. Nonszensz.”

- tette világossá a holland politikus, hogy nem vállalja a szerepet.

Borítókép:

Judith Sargentini zöld párti és Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő egy Orbán Viktor miniszterelnök politikája ellen tiltakozó brüsszeli tüntetésen a Robert Schuman téren 2019. január 8-án.

Forrás: MTI/ AP / VIRGINIA MAYO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában