gyanús

2018.11.29. 09:21

Többen is szokatlan tünetekre panaszkodnak egy nagykövetségen

A jelentések szerint az érintettek között Havannában dolgozó diplomaták, illetve egyes nagykövetségi dolgozók családtagjai vannak, akik szédülésről, fejfájásról és koncentrációs nehézségekről panaszkodnak.

Kanada kubai nagykövetségének egyik dolgozója orvosi ellátásban részesül, jelenleg ő a tizenharmadik Kanada havannai nagykövetségéhez kötődő személy, akinél szokatlan tüneteket észleltek – közölte szerdán a kanadai külügyminisztérium.

A jelentések szerint az érintettek között Havannában dolgozó diplomaták, illetve egyes nagykövetségi dolgozók családtagjai vannak, akik szédülésről, fejfájásról és koncentrációs nehézségekről panaszkodnak.

A kanadai kormány szerdai közleménye szerint egyelőre nem sikerült azonosítani az egészségügyi problémák okát, viszont a kanadai külügyminisztérium döntést hozott arról, hogy a kubai képviselet munkatársai visszatérhetnek Kanadába, ha úgy kívánják.

A tervek szerint vezető kormánytisztviselők fognak Kubába látogatni, hogy felmérjék, hogyan lehetne csökkenteni a kubai fővárosban dolgozó kanadai diplomáciai személyzetet érintő kockázatokat.

Áprilisban a kanadai kormány szigorításokat vezetett be a havannai nagykövetség esetében, hazahívták a képviseleten dolgozók családtagjait. A kubai kormány bírálta és indokolatlannak nevezte a lépést.

Hasonlóan rejtélyes esetekről 2016 óta érkeznek jelentések Kubában dolgozó amerikai diplomatáktól, akik hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az Egyesült Államokban. 2016 vége és 2017 augusztusa között a havannai amerikai nagykövetség 24 munkatársa panaszkodott fejfájásra és rosszullétre, valamint szenvedett enyhe agykárosodást vagy akár tartós, súlyos halláskárosodást. Több tisztségviselő fülsértő hangot hallott, mielőtt megbetegedett, emiatt az Egyesült Államok eleinte úgy gondolta, hogy „hangtámadás” érte a havannai nagykövetségének munkatársait. A nyomozás későbbi eredményei szerint a diplomaták által hallott hangok csak „melléktermékei” lehettek annak a jelenségnek, amely a károsodást okozta.

A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a pácienseknél a fehérállományban bekövetkező elváltozást, illetve az milyen kapcsolatban áll a tüneteikkel. Azt sem tudni, hogy mind a 24 érintett személynél kimutatták-e az elváltozást.

A páciensek többsége azóta teljesen rendbejött, de körülbelül egynegyedüknél tartósan megmaradtak a tünetek. Az orvosok mindazonáltal azzal számolnak, hogy a 24 alkalmazott állapotát életük végéig rendszeresen ellenőrizni kell.

Kuba tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában