Ez korparancs

2018.11.27. 16:28

Kövér László: nemzedéki feladat a hazaszeretet kultúrájának újjáépítése

A megmaradás egyetlen útja az ellenállás, amikor támadást indítanak minden lehetséges identitás felszámolásáért.

Budapest, 2018. november 27. Kövér László, az Országgyûlés elnöke a Magyarország vármegyéi és városai monográfia-sorozat (1896–1914) reprint kiadásának bemutatóján a Pesti Vigadóban 2018. november 27-én. Az ismertebb nevén az egyik szerkesztõjérõl "Borovszkynak" nevezett 26 kötetes sorozatot 104 év után adták ki újra. MTI/Szigetváry Zsolt

Az Országgyűlés elnöke szerint a mostani nemzedék egyik legfontosabb feladata a hazaszeretet kultúrájának újjáépítése.

Kövér László a Magyarország vármegyéi és városai – ismertebb nevén az egyik szerkesztőjéről „Borovszkynak” nevezett – sorozat reprint kiadásának bemutatóján kedden a Pesti Vigadóban azt mondta: a hazaszeretet kultúrájának újjáépítése most „korparancs”. A megmaradás egyetlen útja, amikor a globális üzleti érdekek totális támadást intéztek a közösségek ellen, minden lehetséges identitás felszámolásáért – tette hozzá.

A házelnök hangsúlyozta: szabadság és jólét, demokrácia és emberi jogok nem létezhetnek erős nemzetek és erős államok nélkül.

Kövér László a 104 év után most újra kiadott 26 kötetes „Borovszkyt” olyan „honismereti hologramnak” nevezte, amely magyar fénytörésben mutatja be a Kárpát-medencét. A házelnök szerint a „Borovszky” a hazaszeretet kultúrájának jeles darabja, amely a korabeli tudomány igényességével rajzolja fel azt az életet, amelyet az alkotóközösség „történelmi pillanatfelvételként” 1896 és 1914 között maga előtt látott.

A magyar történelem a Kárpát-medencében nem lemaradástörténet

- „mint ahogyan azt a marxista és újabban a liberális történetírás is hajlamos sugallni” -, hangoztatta, hanem olyan teljesítmény története, amelyre büszkék lehetünk.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyarország vármegyéi és városai monográfia-sorozat (1896-1914) reprint kiadásának bemutatóján a Pesti Vigadóban 2018. november 27-én.
MTI/Szigetváry Zsolt

Ha „a nemzet nem más, mint közös emlékezet a múltról és közös terv a jövőre nézve” – miként azt Ernest Renan francia filozófus megfogalmazta – akkor a „Borovszky” újrakiadásával olyan nemzeti alapmű született újjá, amely egyidejűleg erősítheti a Kárpát-medencére vonatkozó emlékezetet és terveket is – mondta.

Kövér László szerint a kiadvány legfontosabb tanulsága, hogy minden jól működő országnak családi, vallási és nemzeti közösségekre van szüksége, amelyek az önazonosság legerősebb biztosítékai lehetnek.

A sorozatot méltatva a házelnök azt mondta, abból az egykor volt egész Magyarországot lehet megismerni sokszínű, változatos életében, azt az országot, amelynek közösségeit még nem választották el egymástól határok – sem fizikai, sem lelki értelemben.

Úgy fogalmazott:

ha a térség XX. században született nemzetállamai olyan XXI. századi nemzeti államokká tudnak válni, amelyek nemcsak a nemzeti többségek, hanem a területükön élő minden őshonos nemzeti közösség önazonosságának és érdekeinek védelmére törekednek, akkor a Kárpát-medence népeinek és államainak földrajzi és történelmi egymásrautaltsága jövőalakító erő lehet Európában,

olyan erő, amelynek mindenki a nyertese lehet. Hozzátette: a magyaroknak ez a szomszédaik számára szóló ajánlatuk, tervük a XXI. századra.

Az önmagunknak szóló XXI. századi magyar terv lényege pedig az, hogy legyen ismét magyar gyarapodás a Kárpát-medencében, lélekszámban, lélekben és erőben egyaránt – mondta Kövér László.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy 1918 a magyaroknak ugyan megpróbáltatásokat, fájdalmakat és szétszakítottságot hozott, de nem szabad, hogy eltakarja előlük azt a sokszínű világot, amely több nép történelmi otthona volt.

Ennek a régi Magyarországnak a gazdagságát mutatja be hitelesen Borovszky Samu monográfiája. A kiadvány egyszerre kínál ismeretanyagot, állít minőségi mércét a jelenkor törekvéseihez és emlékeztet minden lapján arra, hogy „áldozatos munkával és összefogással mi mindenre lehetünk képesek” – fűzte hozzá.

A Borovszky Samu történész által is szerkesztett kiadvány a Méry Ratio Kiadó gondozásában jelent meg idén, 4200 példányban, kormányzati támogatással.

Borítókép: Kövér László a Pesti Vigadóban 2018. november 27-én.

MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában