gyarapodó évek

2018.10.15. 20:53

Újabb börtönbüntetés vár Egyiptom előző elnökére

Jóváhagyta az egyiptomi legfelsőbb bíróság az előző elnök, Mohamed Murszi hároméves börtönbüntetését, amelyet azért kapott, mert a vád szerint elnöksége idején megsértette a bíróság jó hírét.

Az ítéletet tavaly hozták, arra hivatkozva, hogy Murszi az elnöksége idején egy televíziós beszédében az előző választások során elkövetett csalások eltussolásával vádolta a bírókat. A börtönbüntetés mellett Murszit pénzbüntetésre is ítélték, az összeg pedig a megrágalmazott bírót illeti.

A 2012-ben hatalomra lépett Mohamed Murszit, Egyiptom demokratikusan megválasztott elnökét a hadsereg 2013-ban távolította el tisztségéből, mert azzal vádolták, hogy támogatja az iszlamista mozgalmakat, elsősorban az azóta betiltott Muzulmán Testvériséget.

A volt elnök azóta is börtönben van és több bírósági perben elítélték már, jelenleg 20 éves börtönbüntetését tölti erőszakra való felbujtásért. Az ítélet szerint Murszi erőszakos összecsapásokra buzdította híveit az ellene tüntető tömeggel a 2012-es év végén. A megbuktatott államfőre emellett egy 25 éves börtönbüntetést is kiszabtak bizalmas dokumentumok Katarnak történt kiszivárogtatása miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában