négy év után bukott le

2018.09.04. 10:37

Harmincmilliót csalt ki áldozataitól a szegedi áldetektív

Azt ígérte, megtalálja eltűnt hozzátartozójukat, valójában viszont csak kábította klienseit.

A történet a sértettek hozzátartozójának eltűnésével kezdődött, aki évekkel ezelőtt Ausztriában dolgozott, majd 2013 szeptemberében nyoma veszett. Azóta semmit nem tudnak róla, pedig osztrák rendőrök, alpinisták és önkéntesek is keresték őt. A hozzátartozók magánnyomozókat béreltek fel, de mivel ez sem hozott értékelhető eredményt, újabbakat bíztak meg, és ajánlásokon keresztül megismerkedtek 2014 tavaszán a szegedi férfival.

A gyanúsított – bár nem volt megfelelő képesítése – magát magánnyomozónak adta ki, azt ígérve, nyomozni fog, bár tudta, hogy érdemi munkát nem végez majd.

A gyanúsított négy éven át, idén májusig kábította a sértetteket, akiknek hamis történeteket mesélt a nyomozásról, és beszélt nekik rokonuk esetleges hollétéről is.

Azt mondta többek között, hogy a hozzátartozójukat Olaszországba vitték, majd azt állította, Romániából keresték meg, és váltságdíjat követelnek érte. A gyanúsított az eltűnt személy édesanyjától és testvérétől több részletben összesen 31 millió forintot kapott el nem végzett munkája fejében és állítólagos költségeire.

A férfi ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárás. A Szegedi Járásbíróság elrendelte a korábban többször is elítélt férfi letartóztatását, de a végzés nem jogerős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában