Kinek a kulturális diktatúrája?

2018.09.10. 19:45

Erkel Diákünnepek: nem közéleti oka volt a szervező távozásának

Az ellenzéki lapok a Magyar Időkben indított kulturális cikksorozat hatásának tudták be a gyulai Erkel Diákünnepek szervezőjének nemrég publikussá vált távozását. Az M5-nek nyilatkozva a szervező és a polgármester egymással egyetértve mondták: nem közéleti természetű oka volt a a személycserének.

Nem igaz az a több ellenzéki portálon közölt állítás, mely szerint politikai okokból távolították el egy gyulai diákrendezvény főszervezőjét – hangzott el hétfőn este az M5 kulturális híradójában.

Az Erkel Diákünnepeket évek óta koordináló Kiss János nem sokkal azután jelentette be távozását a posztról, hogy egy cikksorozat „balliberálisnak” nevezte a program résztvevőit.

Ezt követően több internetes ellenzéki lap politikai támadásnak nevezte azt, hogy Gyulán az önkormányzat leváltotta az Erkel Diákünnepek főszervezőjét. A döntés mögött a cikkek egy korábbi, a Magyar Időkben augusztus végén megjelent írást sejtettek, amelynek szerzője, Szakács Árpád épp a – szavai szerint – balliberális diktatúra jelenlétét érezte a program fellépői és zsűritagjai láttán.

Kiss János szervező az M5-nek elmondta, az újságcikk és a távozása között semmilyen összefüggés nincs.

„Az emberek összefüggésbe hozták ezt olyan dolgokkal, amihez ennek a világon semmi köze nem volt. Ez az én önálló, szabad akaratomból meghozott döntésem volt”

- nyilatkozta. Kiss János közleményben is megerősítette, hogy személyes okból, ő maga döntött a távozása mellett, és annak nem volt köze a város vezetéséhez és a polgármesterhez.

Görgényi Ernő polgármester megerősítette a lemondott főszervező szavait.

„A személycsere közös megegyezésen alapult, egy egyáltalán nem közéleti természetű okból, amely Kiss Jánosnál merült föl. A legjobb, legpraktikusabb döntés ez volt. Nagyon sajnálom, hogy vannak olyan ellenzéki orgánumok, amelyek igyekeznek ebből politikát csinálni, és fölhasználni politikai céljaikra ezt az ügyet, amelynek semmi köze nincsen a politikához”

- mondta a polgármester.

A szervezési feladatokkal az önkormányzat az Erkel Diákünnepek Alapítvány kuratóriumának elnökét, Farkas Mária nyugalmazott tanárt, az Erkel Gimnázium korábbi igazgatóhelyettesét bízta meg. A polgármester hangsúlyozta: az új főszervezőnek semmilyen politikai elkötelezettsége nincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában