Sokan meghaltak

2018.09.22. 11:40

A tömegbe lőttek egy katonai parádén Iránban (videó)

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy díszszemlén a délnyugat-iráni Ahváz városában, és megölték a Forradalmi Gárda legalább nyolc tagját, továbbá húsz embert megsebesítettek – közölte az iráni állami média.

Egyes jelentések szerint a sebesültek között van egy nő és egy gyerek is.

A Fars félhivatalos hírügynökség szerint két, zöldesbarna egyenruhát viselő motorkerékpáros fegyveres nyitott tüzet az emelvényre, amelyen a helyi vezetők gyűltek össze, hogy megtekintsék az 1980-88-as iraki-iráni háború kitörésének évfordulóján rendezett katonai parádét. Szombaton Irán több városában tartottak katonai felvonulást ebből az alkalomból.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=91&v=Q2qdp52jYRQ

Az ISNA hírügynökség úgy tudja, hogy több támadó volt, és a biztonsági erők kettőt közülük lelőttek, kettőt pedig őrizetbe vettek.

Az állami televízió terrorcselekménynek nevezte az esetet, és olyan kifejezést használt a tettesekre, amellyel az iráni média korábban az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet tagjait illette. A katonai elitalakulat, a Forradalmi Gárda egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője a Szaúd-Arábia által támogatott arab nacionalistákat tette felelőssé a támadásért.

Sebesült gyermeket visz egy katona a lövöldözés helyszínén. Fotó: MTI / EPA / Behrad Ghasemi

Ahváz az olajban gazdag Huzisztán tartomány székhelye. Többször előfordult, hogy arab szakadárok támadásokat hajtottak végre az ottani olajipari létesítmények ellen.

Tavaly június 7-én öngyilkos merénylők és fegyveresek megtámadták az iráni parlament és a Khomeini-mauzóleum épületét. A mészárlásban 18 ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, a Forradalmi Gárda pedig azzal vádolja a rivális Szaúd-Arábiát és az Egyesült Államokat, hogy közreműködtek a támadások megszervezésében.

Borítókép: Iráni katonák hasalnak le a földre egy katonai parádén a délnyugat-iráni Ahváz városában, ahol ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak és megölték a Forradalmi Gárda legalább nyolc tagját, továbbá húsz embert megsebesítettek 2018. szeptember 22-én

Fotó: MTI / EPA / Behrad Ghasemi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában