találkozó

2018.07.09. 20:04

Trump már türelmetlenül várja a londoni utat

Donald Trump amerikai elnök változatlanul készül a londoni utazásra és a tárgyalásokra Theresa May miniszterelnökkel - közölte a washingtoni Fehér Ház hétfőn, azt követően, hogy két brit kormánytag bejelentette lemondását.

„Az elnök továbbra is türelmetlenül várja, hogy július 13-án találkozhassék a kormányfővel, és tovább erősítse az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti különleges kapcsolatokat” – fogalmazott a Sarah Huckabee Sanders szóvivő által aláírt közlemény.

Donald Trump szerdán és csütörtökön a NATO brüsszeli csúcsértekezletén vesz részt, azt követően utazik az Egyesült Királyságba, ahol – az előzetes információk szerint – valamennyi hivatalos programját Londonon kívül bonyolítja. Theresa May kormányfő például az amerikai elnöki pár tiszteletére adott díszvacsorát az Oxfordshire-ben lévő Blenheim-palotában – Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori villájában – adja, és a hivatalos amerikai-brit tárgyalások helyszíne is vidéken lesz, a mindenkori brit kormányfők vidéki rezidenciáján.

A Fehér Ház és az amerikai kormány nem kommentálta, hogy Londonban lemondott David Davis, az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését irányító minisztérium vezetője és Boris Johnson külügyminiszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában