Bűn és bűnhődés

2018.06.19. 12:20

Először végeztek ki halálra ítéltet 2009 óta Thaiföldön

Egy 26 éves férfin hajtották végre méreginjekcióval az ítéletet, mert 2012-ben meggyilkolt egy 17 éves fiút.

Kedden az ország büntetés-végrehajtási hivatala közölte, hogy volt a hetedik az országban, akit méreginjekcióval végeztek ki azóta, hogy 2003-ban bevezették ezt a módszert a golyó általi halál felváltására. 2009-ben kábítószer-kereskedőket végeztek ki.

Katherine Gerson, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet thaiföldi kampányigazgatója hírügynökségeknek nyilatkozva azt mondta: Thaiföld visszalépett attól a vállalásától, hogy eltörli a halálbüntetést. Azt reméli, hogy ezzel az eszközzel vissza tudja szorítani a bűnözést, pedig nincs arra bizonyíték, hogy a halálbüntetésnek volna bármilyen különleges elrettentő hatása. A thaiföldi kormánynak azonnal fel kellene hagynia ezzel a gyakorlattal – mondta.

Thaiföld egyike azon ázsiai országoknak, ahol a legzsúfoltabbak a börtönök, és a legtöbb elítéltet kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményért zárják be. Háromszáz-hatvanegyezer ember tölti szabadságvesztését az ország börtöneiben, és közülük 520-at ítéltek halálra a büntetés-végrehajtási hivatal adatai szerint. Halálbüntetést 35 féle bűncselekményért lehet kiszabni Thaiföldön, köztük gyilkosságért és kábítószer-csempészésért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában