nem akart tovább élni

2018.05.10. 20:00

Végrehajtották az eutanáziát a 104 éves ausztrál tudóson

David Goodall saját elhatározásából, orvosi segítséggel távozott az élők sorából.

Az idős tudós történetét nemzetközi figyelem övezte, mivel az eutanáziát tiltó hazájából, Ausztráliából Svájcba kellett utaznia ahhoz, hogy meghalhasson, bár sokáig az sem volt biztos, hogy az ausztrál hatóságok kiengedik az országból.

A kegyes halálhoz, vagyis az eutanáziához való jogot támogató nemzetközi szervezet, az Exit International igazgatója, Philip Nitschke közölte csütörtök délután a világ minden tájáról összegyűlt újságírókkal a Bázel melletti Liestal városkában, hogy a biológust 12.30 órakor holtnak nyilvánították egy helyi klinikán. A tudós több unokája jelenlétében kapott intravénásan halálos adag pentobarbitál-nátriumot, egy erős nyugtató-altatót, és örökre elaludt. A fecskendő aktiválása előtt a páciensnek meg kellett válaszolnia több olyan kérdést, amelyek azt voltak hivatottak bizonyítani, hogy ép elméjű, öntudatánál van és önszántából akar véget vetni életének.

Az intravénás fecskendőt maga a páciens aktiválta, miközben a háttérben Beethoven 9. szimfóniája szólt.

„Goodall nyugodt és laza volt. Azt akarta, hogy minden történjen meg a lehető leggyorsabban” – mondta Nitschke, akinek egyesülete 20 ezer dollár adományt gyűjtött össze az utazási költségek fedezésére.

David Goodall a halálát megelőző sajtótájékoztatón
AFP PHOTO / SEBASTIEN BOZON

A tudós többször is megismételte, hogy nem akar tovább élni, és azt mondta, a legkevésbé sem tétovázik ebben az ügyben. „Az életem már fabatkát sem ér bő egy éve, és nagyon örülök, hogy vége lesz” – mondta Goodall a halálát megelőző napon.

„Szerettem volna Ausztráliában befejezni az életemet, és őszintén sajnálom, hogy hazám le van maradva Svájc mögött az emberhez méltó halálhoz való jogot illetően” – mondta szerdán egy bázeli szállodában, ahol újságírókkal találkozott.

Felidézte, hogy még 102 évesen is egészen jó formában volt, még munkahelyét is sikerült megvédenie a Perthi Egyetemen, de aztán megromlott az egészsége.

Április elején, 104. születésnapján jelentette be, hogy meg akar halni. „Sajnálom, hogy megértem ezt a kort” – mondta. „Nem akarok tovább élni, kezdem elveszíteni a látásomat és a hallásomat” – hangsúlyozta szerdán Svájcban Goodall, aki teljesen tiszta tudatúnak tűnt. Elmondta, hogy utolsó napjait a rokonaival töltötte, akik közül senki sem akarta lebeszélni szándékáról.

A nagy-britanniai születésű Goodallnak nem volt gyógyíthatatlan betegsége, ám életminősége, fizikai állapota olyan nagy mértékben romlott több mint egy év alatt, hogy már az öngyilkosságra sem volt képes.

Philip Nitschke elmondta, hogy az agg férfi nem akart semmiféle temetést, gyászszertartást, nem hisz a halálon túli életben, hamvait szétszórják.

A svájci szövetségi állam statisztikái szerint gyorsan növekszik, bár a halálozások számához képest nagyon alacsony az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosságok száma az országban: kilenc éve még 297 személy kért orvosi segítséget az életből való távozáshoz, 2015-ben már 965. Tavaly az esetek nem egészen 15 százalékában segítettek halálba 65 évesnél fiatalabb személyt.

Svájcban legális az eutanázia, és külföldi állampolgároknak is engedélyezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában