felborult

2018.04.13. 14:26

Több halottja is van egy bulgáriai buszbalesetnek

Egyes források szerint legalább hat, más források szerint legalább tíz ember meghalt, és több mint 20 megsérült pénteken egy balesetben Bulgáriában, ahol a Frakija autópályán, Szófiától mintegy 28 kilométerre keletre összeütközött egy személyautó és egy autóbusz.

A balesettel kapcsolatban a Reuters brit és az AFP francia hírügynökség hat halottról számolt be, a Reuters a bolgár egészségügyi minisztériumra, az AFP mentőszolgálati forrásokra hivatkozva – fogalmazta meg az MTI.

A TASZSZ orosz hírügynökség 10 halálesetet jelentett a BGNES bolgár hírügynökségre hivatkozva.

A sérültek legtöbbjét a fővárosi kórházakba szállították, a Reuters a bolgár nemzeti rádióra hivatkozva jelentette, hogy két sérült állapota válságos.

A BGNES információi alapján a baleset helyi idő szerint 11:20 körül történt, az autóbusz a személyautóval történt ütközés után felborult.

Bulgária a szomszédos Románia után a második helyen áll az európai országok közül az egy főre jutó, közúti baleset nyomán életüket vesztett személyek számát illetően.

Borítókép: A baleset helyszíne 2018. április 13-án

AFP PHOTO / Dimitar DILKOFF

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában