Alapvető célok

2018.04.20. 10:36

Orbán Viktor: A tárgyalások zajlanak, gyorsan lesz új kormányunk

A kormányfő a Miniszterelnökségről úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány "agyközpontját", másfajta vezetési szerkezetet kíván létrehozni.

Budapest, 2018. április 10. Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart az április 8-i országgyûlési képviselõ-választással kapcsolatban az Országházban 2018. április 10-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Fotó: Soós Lajos

A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.

A kormányfő a Miniszterelnökségről úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány „agyközpontját”, másfajta vezetési szerkezetet kíván létrehozni. Ebben az ügyben már voltak és a hétvégén is lesznek komoly tárgyalásai – tette hozzá.

Orbán Viktor jelezte azt is, mielőbbi kormányalakításban érdekelt ő is és az ország is, a tárgyalások zajlanak, gyorsan lesz új kormányunk.

Attól viszont óvnám magunkat – mondta -, hogy új minisztériumok legyenek, mert

ami bevált, azt nem kell megjavítani.

Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel – közölte.

Célul tűzte továbbá, hogy a parlament – a korábbi évekhez hasonlóan – a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét. A munkálatok állásáról már tárgyalt is Varga Mihállyal, akinek a jövőben is számít a munkájára, mert egy rendkívül tehetséges és tapasztalt miniszter – közölte.

A demográfia, családtámogatás kérdésében Orbán Viktor azt mondta: szeretne egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük.

A gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy

- hangsúlyozta, hozzáfűzve: a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.

A parlamenti választás eredményéről szólva úgy értékelt, a választók megerősítették az alapvető célokat, vagyis a gazdasági növekedést, a rendben lévő pénzügyeket, a teljes foglalkoztatottság elérését, a családok támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését, valamint a biztonság garantálását: a bevándorláspolitikában ne engedjünk Európának, Magyarország maradjon magyar ország.

A miniszterelnök jelezte – e „régi, változatlan célok” mellett új kormánystruktúrát tervez, nagy részben új emberekkel.

Nem a mostani kormány munkájának a folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot – erősítette meg álláspontját a kormányfő.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart az április 8-i országgyűlési képviselő-választással kapcsolatban az Országházban 2018. április 10-én.

MTI Fotó: Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában