támogatás

2018.04.10. 13:22

Nagyon fontosak az idősek a nemzetnek

Az idősek integráns részei a társadalomnak, erőforrásai a nemzetnek, az önbecsülésünk függ attól, hogyan tekintünk rájuk – mondta Czibere Károly kedden.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Szentesi Református Idősek Otthonának tízéves fennállásának alkalmából rendezett jubileumi ünnepségén azt mondta, az idősek megbecsülésének egyik legfontosabb eszköze, miként gondoskodunk biztonságukról.

A gondoskodás fontos személyi értelemben – a bűnözés visszaszorítása érdekében tett lépésekkel – és jövedelmi szempontból – a nyugdíjak kiszámítható módon, az inflációt meghaladó mértékben emelkednek – is. Aki pedig gondozásra, ápolásra szorul időben segítséget kap, a kormány ezért alakította át házi gondozást, az szakápolási intézményeket – közölte az államtitkár.

A politikus kifejtette, az egyházak a kormány számára természetes szövetségesek, munkájuk hozzáadott értéket jelent nemcsak az intézményben élők számára, hanem az egész társadalom számára.

Nyolc éve 9900 idős élt egyházi fenntartású idősek otthonában, ma több mint 13 ezren. A kormány elkötelezett-e munka folytatása mellett. Ezért a következő hetekben egyeztetést kezd az egyházakkal újabb állami otthonok átadásáról, emellett 2,7 milliárd forint forrást biztosít az egyházak szeretetszolgálatainak, hogy a megnövekedett munkájukat folytatni tudják.

Farkas Sándor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, hangsúlyozta a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség által fenntartott otthon – a dolgozók szolgálatának köszönhetően – a legkiválóbbak közé tartozik a régióban.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az ünnepi áhítat során úgy fogalmazott, az otthon oltalmat, társas együttélést biztosít, a betegek számára a szenvedés enyhítését nyújtja. Bár az épület fontos, jó körülményeket, egészséges környezetet nyújt a lakóknak, az igazi kincset maguk az emberek jelentik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában