Egy övezet, egy út

2018.04.19. 13:53

DK: a kormány a magyar vállalkozásokat védje, ne a kínai érdekeket!

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozásokat védje meg, ne pedig a kínai érdekeket.

A párt külügyi kabinetvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra emlékeztetett, hogy az uniós országok pekingi nagykövetei közül 27-en közösen tiltakoztak a korábban Új Selyemútnak, jelenleg Egy övezet, egy útnak nevezett kínai projekt ellen. A tiltakozáshoz az EU tagjai közül egyedül csak Magyarország nem csatlakozott – hívta fel a figyelmet Ara-Kovács Attila. A politikus ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesz a Keletet preferálja a Nyugattal szemben.

A projekt nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai befolyást is biztosítana Kína számára Európában és Afrikában is – emelte ki. Hozzátette, hogy ez európai vállalkozások egy jó része már most kiszorult a piacról, elsősorban azért, mert nem tudnak versenyezni a nagy tételben gyártott, olcsó kínai termékekkel, „amelyeknek a minősége megkérdőjelezhető”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában