Közszolgáltatás

2018.01.03. 15:42

Párbeszéd: tömeges leépítések helyett képzést adjanak a közszférában dolgozóknak!

A Párbeszéd szóvivője arra szólította fel a kormányt, hogy a választásokat követően tömeges leépítések helyett képzéseket és magasabb bért adjon a közszférában dolgozóknak, ezzel is javítva a közszolgáltatások színvonalát.

Tordai Bence azt mondta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Csepreghy Nándor államtitkár tavalyelőtt arról beszélt: rövid távon 1-200, hosszú távon 600 ezerrel kevesebb, az államnak, a közösségnek dolgozó emberre van szükség, a nemzetgazdasági tárca pedig „tagadta, de nem cáfolta”, hogy a választás után tömeges leépítésekre készülnének.

Hiába állítják, hogy nem azért kérnek uniós pénzt a kirúgott közalkalmazottak újbóli elhelyezkedésének segítésére, mert ki akarják rúgni őket; ez egyszerűen nonszensz – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, az Orbán-kormány célja évek óta az, hogy leépítse a közszolgáltatásokat.

Tordai Bence az idei választás egyik tétjének azt nevezte, hogy a kormányzat megvalósíthatja-e ezt a tervet, amely szerinte nemcsak embertelen és ostoba lépés, és egyszerre szolgálja a kiszolgáltatottság növelését és a hatalomkoncentrációt, hiszen így például egyes ügyek intézése a helyi önkormányzatoktól a kormányablakokhoz kerülne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában