jogerős

2018.01.30. 16:30

Gyermekprostitúciós ügyben ítéltek el egy paralimpiai sportolót

Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt jogerősen egy év négy hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság kedden egy paralimpiai sportolót, aki lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak fizetett szexuális együttlétekért, illetve pornográf felvételeket készített egyikükről.

Miután a 30 éves férfi – aki a tárgyaláson védőjével együtt beszámolt arról, hogy állami elismeréssel is kitüntetett paralimpiai sportoló – mindvégig együttműködő volt a hatóságokkal, továbbá beismerő vallomást tett, a Keszthelyi Járási Ügyészséggel megállapodást kötött, így tárgyalásról lemondással kerülhetett ügye a bíróság elé.

A férfi tavaly februárban egy közösségi oldalon ismerkedett meg a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ egyik vidéki lakásotthonában élő lánnyal, akitől fotózás ígéretével kért találkozót. Egy délután kocsival elment a lakhelyéről engedély nélkül távozó lányért, akivel az autóban abban egyezett meg, hogy fotózás helyett 10 ezer forintot fizet neki szexuális szolgáltatásért. A 15 éves lány később ismét találkozott a férfival, aki megint fizetett neki szexuális szolgáltatásért. A lány 16 éves lakótársát is ajánlotta, akivel a férfi 10 ezer forintért szintén szexuális kapcsolatot létesített.

A férfi később újból felkereste a 15 éves lányt, az autóban ezúttal pornográf videofelvételt és képeket is készített. A nyomozók ezeket egy szintén lakásotthonban élő, ugyancsak 15 éves lányról készült hasonló fotókkal együtt találták meg a férfi számítógépén.

A tárgyalásról való lemondás speciális szabályai miatt a bíróság csak a vádlottat hallgatta meg, aki beismerte a bűnösségét, és azt hangsúlyozta, hogy megbánta cselekedetét. Vallomása szerint a lányok ajánlkoztak, ő pedig élt a lehetőséggel, azt azonban nem gondolta volna, hogy bűncselekményt követ el, és mindezzel veszélyezteti a sportolói karrierjét is.

A védő indítványozta, hogy a férfit a bíróság mentesítse az ítélet miatti jogkövetkezmények alól, miután büntetlen előéletű és a köztársasági elnök magyar bronz érdemkereszt kitüntetést is adományozott neki a paralimpiai eredményeiért. A bíró azonban az indoklásban úgy fogalmazott, hogy ezeket az enyhítő körülményeket a büntetés kiszabásakor figyelembe vette, a vádlottat a mentesítésre nem látta érdemesnek, mert a férfi a jelentős súlyú bűncselekmények szempontjából kiskorúnak minősülő, „rászorultsági helyzetben lévő” lányokat használt ki, nem egy alkalommal.

Az ügyész és a vádlott a védőjével együtt elfogadta az ítéletet, így az jogerőssé is vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában