illegális bevándorlás

2018.01.17. 06:21

Amerikában a terrorizmusért elítéltek 73 százaléka külföldön született

Ezt Kirstjen Nielsen amerikai belbiztonsági miniszter kedden a szenátus igazságügyi bizottsága előtti meghallgatáson jelentette ki.

Bár a napirendi téma az illegális bevándorlók helyzete, és a bevándorlók és a terrorizmus közötti kapcsolatról szóló minisztériumi jelentés lett volna, a politikust mégis inkább a Donald Trumpnak tulajdonított kijelentésről faggatták, amely által az amerikai elnök a Haitiról, Salvadorból és az afrikai országokból érkezett bevándorlók szülőhazáját becsmérelte.

Kirstjen Nielsen ugyanis szintén jelen volt a múlt héten azon a Fehér Házban tartott tanácskozáson, amelyen az elnök „pöcegödör” országoknak nevezte az említett államokat, illetve térségeket.

Nielsen megerősítette azt, amit már egy vasárnapi televíziós interjúban is leszögezett: „nem hallottam ezt a kifejezést”. Majd a szenátorok kérdéseinek kereszttüzében végül azt mondta: lehet, hogy elhangzott a kifejezés, de ő nem hallotta. Elmondta: „nem vitatom, hogy az elnök kemény nyelvezetet használt, de a helyiségben mások hasonlóképpen kemény szavakat használtak”.

Kirstjen Nielsen ezt követően hosszú interjút adott a CBS televíziónak, amelyből kiderült, milyen politikát folytat az amerikai kormányzat bevándorlási ügyekben.

A tárcavezető kifejtette: a kormánynak nem célja a gyermekkorukban illegális bevándorlókként szüleik által az Egyesült Államokba hozott és itt felnőtt fiatalok kitoloncolása. Ez abban az esetben sem lesz elsődleges cél, ha a kormánynak és a kongresszusnak nem sikerül megállapodnia e fiatalok – az úgynevezett álmodozók nemzedéke – további védelmének, illetve jogszerű státuszuk rendezésének ügyében.

A miniszter az interjúban beszélt a tárca azon jelentéséről is, amelyről a szenátusi meghallgatáson végül nem kérdezték.

A belbiztonsági minisztérium ugyanis közzétett egy tanulmányt, amely szerint az Egyesült Államok szövetségi bíróságain 2001 és 2016 között legalább 549 embert találtak bűnösnek nemzetközi terrorizmussal összefüggésben. Hetvenhárom százalékuk külföldön született és az elítéltek közül 148-an vették fel az amerikai állampolgárságot. Nielsen a CBS-nek leszögezte: ez a tény is azt erősíti: „nagyon egyértelműen tudnunk kell, ki jön be az országunkba, biztosnak kell lennünk abban, hogy nem terroristák”.

A riporter kérdésére válaszolva hangsúlyozta: „a veszély teljesen egyértelmű, és ezt Trump elnök is világosan megmondta”. Megerősítette: „nemcsak az elnök tavaly hozott rendeleteiben foglaltakat szükséges végrehajtani, hanem a kongresszussal közösen meg kellene vizsgálni azt, hol vannak azok a hiányosságok, amelyek miatt nem lehet eltávolítani az Egyesült Államokból az ismert terroristagyanús személyeket, vagy köztörvényes bűnözőket”. A miniszter hozzátette: egyes, jogszerűen az Egyesült Államokban élő személyeket „folyamatosan ellenőrizni kellene”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában