Ital

2017.07.13. 17:51

Veszélyben a kávé a klímaváltozás miatt

A kávétermelők első világtalálkozóján hívták fel a figyelmet a problémára.

Veszélyezteti a világ kávétermesztését az éghajlatváltozás, és az utóbbi pár évben már nem is tudott lépést tartani a kínálat a kereslet erősödésével – erre figyelmeztettek szakértők és a kolumbiai hatóságok a kávétermelők első világtalálkozóján.

Az ausztrál klímakutató intézet 2016. évi jelentése szerint 2050-re felére zsugorodhat a kávéültetvények területe a légkör felmelegedése miatt, ráadásul a hőmérséklet emelkedése kedvez a kávécserjéket megfertőző betegségek terjedésének.

A kávé nagyon érzékeny a hőmérséklet kis ingadozásaira, ezért a globális felmelegedés minden termelő országot hátrányosan érint – mondta José Sette, a 43 kávéexportáló és 7 kávéimportáló országot tömörítő Kávé Világszervezet vezérigazgatója.

A kínálat szintje már két éve alacsonyabb a keresleténél. 2015 októbere és 2016 szeptembere között 151,3 millió zsák kávét – egy zsák 60 kilogramm kávét tartalmaz – fogyasztott el a világ, ami azonban 3,3 millió zsákkal volt több a megtermeltnél, a különbséget az előző években felhalmozott többletből fedezték. A kávéfogyasztás egyébként 2012 óta éves átlagban 1,3 százalékkal bővült.

A világa hatvan országában mintegy 25 millió család él kávétermesztésből, amely 100 milliárd dolláros világpiacot jelent. A termesztők, akiknek jövedelmét közvetlenül érinti a termés csökkenése, próbálnak alkalmazkodni és enyhíteni a klímaváltozás hatását, egyebek között máshova telepítik az ültetvényeket, vagy éppen nemesítik a kávét.

Jeffrey Sachs amerikai közgazdász számításai szerint a kávétermesztők jövedelmei egyharmadára csökkentek a XX. század eleje óta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában