Bíróság elé kerülhet

2022.02.08. 12:30

Botrány az olimpián: azzal vádolják Kínát, hogy ellopta az aranyat (videó)

Nem csak mi vagyunk bosszúsak a bíráskodásra, amiért a pekingi téli olimpián a rövid pályás gyorskorcsolya férfi 1000 méteres döntője után a célvonalon elsőkét áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták – óvtunk, de hiába –; a Koreai Olimpiai Bizottság (KSOC) jelezte, hogy egyenesen a Sportdöntbírósághoz (CAS) fordul a „méltánytalan” ítéletek miatt.

A dél-koreaiak azt nehezményezik, hogy 1000 méteren az elődöntőben két versenyzőjük, Hvang Tae Hon és Li Dzsun Szeo is a kizárás sorsára jutott. S mint megemlítik, ebből a kínai versenyzők profitáltak, Zsen Ce-vej és Li Ven-lung, akik végül arany- és ezüstérmesek lettek. Zsen Ce-vej az, aki a döntőben Liu Shaolinnal összeakaszkodott, és neki kedveztek – írja a Magyar Nemzet.

Li Dzsun Szeót egyébként azért zárták ki, mert bevágott Liu Shaoang elé, aki elesett. A másik futamban elsőként célba érkező Hvang Tae Hon vitatható kizárásával viszont kétségkívül a kínaiak nyertek, így kerülhetett be a döntőbe Zsen Ce-vej és Li Ven-lung is. Igazából ez verte ki a biztosítékot Koreában, mert ebben a futamban az egyik kínai, Li Ven-lung ráadásul egyértelműn akadályozta a versenyzőjüket.

Hvang Tae Hon később hiába állt az élre, és nyerte meg a futamot, ugyanúgy járt, mint később a döntőben Liu Shaolin Sándor – a kínaiaknak kedveztek.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sportolóinkkal ne bánjanak ilyen méltánytalanul a sportágban, és szeretnénk rávilágítani a nemzetközi szövetségek és a bírók közötti kevésbé átlátszó kapcsolatra is”– áll a KSOC közleményében, ami nem is annyira burkoltan kérdőjelezi meg a bíráskodás tisztaságát.

A Yonhap News dél-koreai hírügynökség tájékoztatása szerint a KSOC a futamok után panaszt nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, a Nemzetközi Korcsolyázó-szövetséghez (ISU) és a verseny főbírójához. Utóbbihoz persze nem sok értelme van, hiszen egy személyben ő hozza meg a döntést, a videós szobából csak javaslatot tehetnek neki.

A Yonhap News kedden arról is beszámolt, hogy a dél-koreai delegáció vezetője a történtek miatt találkozni akar a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Thomas Bachhal.

Dél-Koreában hatalmas a felháborodás két versenyzőjük kizárása miatt, a kormányzó Demokrata Párt (DP) elnökjelöltje, Li Dzse Mjung is hallatta a hangját a közösségi médiában. „Nem tudom leplezni csalódottságomat és dühömet a bírói ténykedés miatt” – írta a a politikus közösségi oldalán. A Polgári Párt elnöke, An Csol Szu még továbbment, szerinte Kína ellopta az aranyérmet Koreától – neki azért felhívnánk a figyelmét arra, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is ott volt a fináléban...

A döntőben elsőként célba érkezett, de erősen vitatható módon kizárt Liu Shalin Sándor később az Instagramon graulált a győztes Zsen Ce-vejnek. Liu Shaolin kizárásával a negyedik helyen célba érkező Liu Shaoang bronzérmes lett.

Borítókép:  A végén Zsen Ce-vej örülhetett 2022. február 7-én / MTI / EPA / Hou Hvi Jung

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában