La Liga

2021.10.28. 09:48

Már nem Koeman a Barcelona vezetőedzője

A katalán klub a Rayo Vallecanótól elszenvedett szerda esti, 1-0-s vereség után közleményben jelentette be a döntést.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Menesztették az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Ronald Koemant.

A katalán klub a Rayo Vallecanótól elszenvedett szerda esti, 1-0-s vereség után közleményben jelentette be a döntést, amelyről előzőleg Joan Laporta elnök tájékoztatta a holland trénert.

Koeman, aki játékosként hat évet töltött a Barcelonában, tavaly augusztusban lett a gárda vezetőedzője. Őt még az előző elnök, Josep Maria Bartomeu hozta vissza, a klub idén márciusban megválasztott új vezetője, Laporta viszont többször hangsúlyozta, hogy Koeman nem az ő kinevezettje. A kapcsolatuk nem volt felhőtlen, a holland trénernek pedig nem sikerült stabil és eredményesen játszó csapatot kialakítania az után, hogy távozott Lionel Messi és Antoine Griezmann.

A Barcelona a legutóbbi tíz tétmérkőzését tekintve három győzelem és két döntetlen mellett ötödször szenvedett vereséget szerda este. A La Ligában – melyben a kilencedik helyen áll – az utóbbi négy fordulóban harmadszor kapott ki. Bajnokok Ligája-csoportjában három fordulót követően három ponttal a harmadik.

A helyi sajtó szerint az 58 éves tréner helyére a klub korábbi legendás játékosa, Xavi Hernández, a katari al-Szadd edzője vagy Roberto Martinez, a belga válogatott szakvezetője kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában