Tokió

2021.08.21. 09:52

Az óvintézkedések szigorítását fontolgatják a paralimpia szervezői

A jövő kedden kezdődő tokiói paralimpia szervezői a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések szigorítását tervezik.

A szervezőbizottság operatív igazgatója, Nakamura Hidemasza szombaton elmondta, hogy a szabályok alapvetően ugyanazok lesznek, mint az augusztus 8-án befejeződött olimpián, de a Japánban ismét egyre súlyosbodó járványhelyzet, valamint a parasportolók igényei miatt különleges intézkedéseket is bevezetnek.

„A nyári olimpia időpontjához képest a helyzet jelentősen romlott” – mondta Nakamura, aki szerint a döntést „a lehető leghamarabb” meghozzák.

Hozzátette, eddig több mint 40 ezer tesztet végeztek a paralimpia résztvevői között, és 101 pozitív eredmény született, ezek többségét japánok produkálták.

Az igazgató szerint változások történhetnek a tesztelés rendszerében. Jelenleg a sportolókat és a velük szoros kapcsolatban állókat naponta, másokat négynaponta ellenőriznek. Nakamura közölte: a külföldről érkezők a mostani 14 naposnál hosszabb karanténidőszakra számíthatnak.

Nakaminami Hiszasi, a szervezőbizottság tagja elmondta, vannak olyan parasportolók, akik nem viselhetnek arcmaszkot légzési problémák miatt, vagy azért, mert az beszélgetőpartnerük számára lehetetlenné tenné a szájról olvasást. Nekik átlátszó műanyag rostélyt kell hordaniuk, ami nem véd annyira a vírustól, mint a szájmaszk, ezért fokozottan szükséges a megfelelő távolság betartása.

A szervezők sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a résztvevők 88 százaléka be van oltva. Az eseményen mintegy 4400 sportoló vesz részt, és 129 országból várhatóan 12 ezer ember érkezik Japánba. Pontos részvételi adatokkal továbbra sem szolgáltak, mert vannak olyan küldöttségek, amelyek szinte az utolsó pillanatban lépnek vissza. Afganisztán a politikai válság, számos óceániai ország pedig anyagi okok miatt nem küld csapatot a paralimpiára.

A kedden kezdődő és szeptember 5-ig tartó versenyek – akárcsak korábban a nyári olimpia – nézők nélkül zajlanak, a lelátókon csak helyi iskolások lehetnek majd az illetékes hatóságok és a szüleik engedélyével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában