nba

2021.07.09. 08:30

Második hazai meccsét is megnyerte a Phoenix Suns a nagydöntőben

A Phoenix Suns 118–108-ra nyert otthon a Milwaukee Bucks ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének második felvonásában, így 2–0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

A vendégeknél a kétszeres MVP Jannisz Antetokunmpo mindent megtett a győzelemért, de ez is kevésnek bizonyult: a Keleti főcsoport döntőjében súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett görög kosaras

42 pontot dobott és leszedett 12 lepattanót, viszont nem igazán voltak társai.

Ezzel szemben a hazaiaknál a teljes kezdő kiválóan teljesített: a 31 pontos Devin Booker mellett Chris Paul 23 ponttal és a 8 gólpasszal zárt. Kettejük mellett Mikal Bridges (27 pont, 7 lepattanó), Jae Crowder (11 pont, 10 lepattanó) és Deandre Ayton (10 pont, 11 lepattanó) is jócskán kivette a részét a sikerből.

A Phoenix – amely két évvel ezelőtt még a nyugati konferencia leggyengébb csapata volt – története első bajnoki sikerére hajt és 1993 óta először játszik nagydöntőt. Az 1971-ben bajnok Bucks 1974 után harmadszor finalista.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:

Phoenix Suns–Milwaukee Bucks 118–108

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–0 a Phoenix Suns javára.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában