Ország-világ

2021.04.19. 11:51

Jön a háború? Az UEFA-fenyegetés ellenére bejelentették a Szuperligát

Az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA vasárnapi fenyegetése ellenére 12 klub közös közleményben jelentette be az európai szuperliga indításának tervét. Az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, az FC Barcelona, az Inter, a Juventus FC, a Liverpool FC, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur közös közleményben jelentette be, hogy megegyeztek egy közös liga indításában.

Soccer player performs an action play on a professional stadium. All players wear unbranded clothes. The stadium is made in 3D.

Fotó: Shutterstock

Az Európai Labdarúgó-szövetség vasárnapi levele már előrevetítette a mozgolódást, hétfő reggelre pedig robbant is a futballbomba: tizenkét alapítóklub bejelentette, megállapodtak, és készek 2021 augusztusában útjára indítani az új nemzetközi bajnokságukat, avagy a Szuperligát – írja összefoglalójában a Nemzeti Sport.

Jelen állás szerint hat angol, három spanyol és olasz klub venne részt a bajnokságban, további három klub csatlakozására számítanak a Juventus elnöke, valamint a Szuperliga alelnöke, Andrea Agnelli és a Real Madridot irányító, az új sorozatot első elnökként vezénylő Florentino Pérez bejelentése szerint.

Florentino Pérez, a Szuperliga első elnöke
Fotó: Burak Akbulut / Anadolu Agency / AFP

Kiesés és feljutás is lenne: a 15 alapklub mellett öt csapat cserélődne idényről idényre a tervek szerint. A liga lehetséges rajtjáról több helyen több időpont is megjelent, volt akik 2022-re, volt akik 2024-re tippelték. Ehhez képest a mostani bejelentés szerint akár már idén augusztusban jöhet az első idény!

„Európa tizenkét vezető futballklubja ma összegyűlt, hogy bejelentsék, megállapodtak az új, hétközi versenysorozat, a Szuperliga létrehozásáról, amelyet az alapítóklubok irányítanak majd – olvasható a klubok közleményében. – Várhatóan további három klub csatlakozik majd az alakuló idény előtt, amely a lehető leghamarabb elkezdődik.”

Pérez és Agnelli mellett a Manchester United klubelnök-tulajdonosa Joel Glazer lesz még az elnökség tagja, Agnellihez hasonlóan alelnökként. Az előkészítésben is ők vállaltak főszerepet, többször hangsúlyozva egy esetleges közös ligában rejlő lehetőségeket. Agnelli időközben bejelentette, lemond az európai klubokat tömörítő szervezet, az ECA elnöki székéről, sőt a Juventus is kilép a klubszövetségből.

A Szuperligáról szóló közleményt az Atlético Madrid kivételével hétfő reggelre a tizenkettőből tizenegy alapítócsapat hivatalos honlapja is közölte.

Hogy fog működni a Szuperliga?

A bejelentés szerint 15 állandó résztvevővel számolnak, további öt csapat idényről idényre kvalifikálhatja magát. A tervek szerint a mérkőzéseket augusztus közepétől, hétközi játéknapokon rendeznék.

A két tízfős csoportban mindenki játszana mindenkivel pályaválasztóként majd vendégként is, majd az első három helyezett automatikusan a legjobb nyolc közé jutna, míg a 4. és 5. helyezettekre playoff várna, így alakulna ki a negyeddöntő mezőnye. A tavaszi lebonyolítás nagyon hasonló lenne a jelenlegi Bajnokok Ligájáéhoz, kétmeccses, egyenes kieséses párharcok vezetnének a májusi fináléig.

A klubok közölték, a férfiliga rajtja után nem sokkal a női Szuperliga elindítását is tervezik – de ennél több részletet a projektről egyelőre nem írtak.

A Szuperliga indulói továbbra is részt vennének a nemzeti bajnokságokban – szögezi le a közlemény.

Háború lesz?

Az UEFA korábban kijelentette, minden jogi és sportszakmai eszközzel fellépnek a Szuperliga és esetleges tagjai ellen. Az európai szövetség vasárnap azt írta a többi közt, hogy a „FIFA és a hat konföderáció korábban bejelentette, az érintett klubokat eltiltják bármilyen hazai, európai vagy világméretű versenyen való részvételtől, játékosaiktól megtagadják a nemzeti csapatokban való szereplést.”

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin minden eszközzel kész harcolni az európai szuperliga létrehozása ellen
Fotó: Harold Cunningham / AFP

A vasárnapi hírek még arról szóltak, a Szuperliga tervére válaszul a Bajnokok Ligája 2024-től megújulhat. Az UEFA tervei szerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszhatna minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9–24. helyezettekre rájátszás várna a 16 közé kerülésért. A két formátum jelentős hasonlóságot mutat...

Az UEFA végrehajtó bizottsága hétfőn, azaz ma dönt a Bajnokok Ligája átalakításáról, ami sokak szerint – így például a szurkolók szerint is – a nagy klubok érdekeit szolgálja és nehéz helyzetbe hozza majd a nemzeti bajnokságokat. Kérdés, mi lesz a BL-reformból a 12 klub bejelentése után...

FIFA: zárt, szakadár európai bajnokság

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a klubok bejelentését követően rosszallását fejezte ki, ugyanakkor nem tett konkrét említést az UEFA által beígért vasárnapi szankciókról, csupán azt írta, „a labdarúgás irányítótestületeinek minden törvényes, sport- és diplomáciai eszközt fel kell használniuk”, hogy a futball integritása megmaradjon. A FIFA közleményében egy „zárt, szakadár európai bajnokságként” hivatkozik a Szuperligára.

Azt írják: „A FIFA mindig az egységet képviseli a labdarúgásban, és kéri a heves vitában résztvevő feleket, hogy folytassanak nyugodt, konstruktív, partneri párbeszédet a játék érdekében, a szolidaritás és a fair play szellemében. A FIFA – természetesen – mindent megtesz azért, hogy hozzájáruljon a harmonikus továbblépéshez a futball általános érdekében.”

Országvezetők és az EP tiltakozik

Az UEFA és a FIFA mellett több politikus is szót emelt. Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette, hogy a Szuperligát létrehozó 12 egyesület válasszal tartozik a drukkereinek, akiket aggodalommal tölthet el a mostani helyzet.

Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte, hogy a francia klubok visszautasították a Szuperligában való szereplés lehetőségét, miközben az Európai Parlament (EP) sportért felelős csoportja szerint annak létrehozása semmi más célt nem szolgál, csak gazdasági haszonszerzést.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözölte az UEFA azon álláspontját, amely határozottan kiáll az Európai Szuperliga létrehozására irányuló törekvések ellen, és hitet tesz a sportág európai szintű egysége és a szolidaritás elve mellett.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában