Járvány

2020.11.17. 15:21

Bach: a NOB is segíthet a résztvevők beoltásában

Az elnök jelezte, hogy a szurkolók számára valószínűleg szükséges lesz a vakcina, ugyanakkor cáfolta, hogy az országba való beutazáshoz ez előírás lenne.

Thomas Bach felvetette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozzájárulna a jövő évre halasztott tokiói játékok részvevőinek beoltásához.

A NOB-elnök jelezte, hogy a szurkolók számára valószínűleg szükséges lesz a vakcina, ugyanakkor cáfolta, hogy az országba való beutazáshoz ez előírás lenne.

Thomas Bach és Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn Tokióban bejelentette, hogy az idénről jövő nyárra halasztott olimpiai és paralimpiai játékokat mindenképpen megtartják a japán fővárosban.

A 66 éves német sportvezető először utazott el személyesen Tokióba azóta, hogy márciusban bejelentették, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a világ legnagyobb sporteseményét. Bach ehhez hozzátette, biztos abban, hogy nézők is lehetnek majd a versenyhelyszíneken, és a NOB arra törekszik, ha addigra rendelkezésre áll a vakcina, akkor a sportolókat beoltsák majd a játékok előtt.

Bár korábban arról beszélt, hogy az oltás nem csodafegyver, nem attól függ az olimpia megrendezése, a fejlesztésekről szóló pozitív hírekre reagálva elárulta, hogy a NOB tárgyal gyógyszergyártó cégekkel és más egészségügyi szakértőkkel. Ugyanakkor hangsúlyozta, a NOB nem fog azok elé tolakodni, akiknek a legnagyobb szükségük van a vakcinára.

„A japán emberek védelmében és az irántuk érzett tiszteletből a NOB nagy erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy az olimpiai résztvevők és látogatók a lehető legnagyobb számban beoltva érkezzenek, amennyiben akkor már rendelkezésre áll vakcina” – idézte Bachot az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal.

Hozzátette, mindannyian nagyon bizakodóak abban a tekintetben, hogy nézők előtt lehet majd megrendezni az ötkarikás versenyeket, és hogy a szurkolókat biztonságos környezet várja majd.

„A legfontosabb, hogy a nővérek, a kórházi orvosok legyenek beoltva, illetve azok, akik a társadalmunkat életben tartják” – mondta Bach, majd úgy folytatta, ha ezután rendelkezésre áll még vakcina, a NOB állná a költségeit annak, hogy a résztvevők is hozzájussanak.

Szuga Josihide kiemelte, a NOB-bal szorosan együttműködve fáradoznak azon, hogy a biztonságos olimpiát rendezzenek.

Ennek versenyeire július 23. és augusztus 8. között kerül sor, a paralimpia pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig tart majd.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában