nba

2020.09.28. 10:40

A Heat lesz a Lakers ellenfele a döntőben

A Miami Heat vasárnap 125-113-ra nyert a Boston Celtics ellen, és ezzel 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjébe, ahol a Los Angeles Lakers lesz az ellenfele.

Az addig kiegyenlített találkozó az utolsó negyedben dőlt el, amikor a floridaiak egy 26-6-os rohammal faképnél hagyták ellenfelüket. A triplákat 48 százalékkal dobó győztes gárdában Bam Adebayo 32 pontos karriercsúcsot ért el, míg a túloldalon Jaylen Brown 26, Jayson Tatum pedig 24 pontig jutott.

A Heat 2014-ben került legutóbb fináléba, melyet követően a jelenlegi Los Angeles Lakers-vezér LeBron James visszatért Miamiból Clevelandbe. Magyar idő szerint csütörtök hajnaltól

a háromszoros bajnok James tehát korábbi együttesével néz szembe, mint ahogy Pat Riley, a Heat elnöke is, aki az 1980-as években négy bajnoki címet nyert a Lakers vezetőedzőjeként.

Az NBA történetében először fordul elő, hogy két olyan csapat vívja a döntőt, amely az előző évben a playoffba sem jutott be.

Eredmény, Keleti főcsoport, döntő:

Miami Heat-Boston Celtics 125-113

Továbbjutott a Miami, 4-2-es összesítéssel.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában