ökölvívás

2020.05.24. 17:00

Holyfield rendületlenül készül a bunyóra (videó)

Az Instagram-oldalára feltöltött videóval is igazolni kívánta az egykori profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, hogy komolyan gondolja visszatérését a ringbe.

Fotós: NurPhoto via AFP

Az 57 éves amerikai sportember kifogástalan állapotban van, korát meghazudtolóan „szálkás” és mozgásán egyáltalán nem látszik, hogy nemrég kezdte újra az intenzívebb edzéseket.

Visszatérésében segíti honfitársa, a korábbi félnehézsúlyú világbajnok, Antonio Tarver, illetve a királykategóriában sokáig egyeduralkodó, a boksztól három esztendeje visszavonult ukrán Volodimir Klicsko is.

Holyfield leginkább régi nagy riválisával, a szintén élő bokszlegendának számító honfitárssal,

Mike Tysonnal szeretne bemutatkozó mérkőzést vívni.

Az 53 éves Tyson áprilisban jelentette be, hogy visszatér a szorítóba, Holyfield pedig egy hete azt közölte, hogy már zajlottak tárgyalások az ő, valamint Tyson menedzsmentje között kettejük esetleges harmadik összecsapásáról.

Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert, az 1997-es mérkőzésükön pedig leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik