Járvány

2020.03.20. 17:00

Hiába kérték, hogy ne, tömegek rohantak az olimpiai lángért (videó)

Rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le a tokiói olimpia lángváltójának útján, annak ellenére, hogy a japán kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken.

A fővárostól 335 kilométerre északra fekvő

Isinomakiban gyűlt össze legalább félezer ember, hogy lássa a fáklyát, illetve a láng érkezése alkalmából rendezett ünnepséget,

melyen ismert humoristák is felléptek.

A pénteken reggel Japánba érkezett láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében. A szervezők a világméretű koronavírus-járvány miatt nem változtattak az útvonalon, sőt, nézők jelenlétét is engedélyezték, de

külön felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők ne tömörüljenek, és az érintett városokba tervezett ünnepségek egy részét törölték, illetve volt, amelyikre megtiltották a belépést.

A futókat és a kiszolgáló személyzet tagjait pedig folyamatosan figyelik és ellenőrzik.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában