2020.01.30. 08:38
Egy évvel elhalasztották a fedettpályás atlétikai-világbajnokságot
Így csak 2021-ben kerül sor a márciusra tervezett tornára.
A kínai koronavírus terjedése miatt egy évvel elhalasztották, így csak 2021-ben kerül sor a márciusra tervezett fedettpályás atlétikai-világbajnokságra, amelynek Nancsing lesz a házigazdája.
A szervezők szerdai bejelentése szerint
elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy az eredetileg március 13. és 15. közöttre tervezett viadalt elhalasztják, mivel Nancsing csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól.
Korábban az új vírus „áldozata” lett Kína női gyeplabdacsapatának Belgium elleni két mérkőzése és erősen kérdéses, hogy az ázsiai gárda március közepén tudja-e fogadni Ausztrália legjobbjait. A nemzetközi sportági szövetség bejelentése szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatását követték, amikor a meccsek törléséről döntöttek.
Törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában – Jancsingban két férfi lesikló-viadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala.
Kínában kedd estig 132-en haltak meg a tüdőgyulladást kiváltó koronavírus-járvány miatt.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg