autósport olimpia

2019.10.31. 20:00

Ünnepélyes megnyitó a Circus Maximusban

Látványos megnyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődött az első Motorsport Games nemzetközi autósport-viadal, amelyen hat kategóriában 51 ország versenyzői szállnak harcba az érmekért saját országukat képviselve, a Róma mellett található Vallelunga versenypályán.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által létrehozott „autósport olimpián” GT-ben, túraautóban, Formula-4-ben, driftben, szimulátorban és gokart szlalomban csapnak össze a pilóták, Magyarországot öt géposztályban hatan képviselik.

A Róma történelmi belvárosának ikonikus helyszínén megrendezett ünnepélyes megnyitó elején ókori római katonai és harci viseletbe öltözött kísérők között vonult be a színpadra a műsorvezető, akihez rövidesen csatlakozott a legendás Le Mans-i 24 órás verseny kilencszeres győztese, Tom Kristensen, aki egy ókori római harci szekéren érkezett a színpadhoz.

Az 52 éves dán pilóta köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, hisz abban, hogy a Motorsport Games új impulzusokat ad majd a tapasztalt és a kevésbé tapasztalt pilótáknak is, és külön kiemelte, hogy több versenyző is a megszokottól eltérő járműben hajt a pályára ezen az eseményen.

„A magyarok kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyzője, Kiss Norbert például túraautózásban áll rajthoz, az Alfa Romeo súlya pedig csupán az egyötöde annak a versenykamionnak, amellyel Kiss az utóbbi években ért el sikereket” – emelte ki a magyar csapat legismertebb pilótájáról Kristensen.

A köszöntő után a nemzeti válogatottak bevonulása következett, a csapatokat ABC-rendben szólították a színpadra, Magyarország nemzeti lobogóját a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, a csapatot vezető Oláh Gyárfás vitte. A magyar színeket Kiss Norbert mellett Formula-4-ben Tóth László, driftben Szántó Zoltán, szimulátorban Báder Benjámin, gokart szlalomban pedig Németh Bálint és Kiss Dorka képviseli.

Az ünnepélyes megnyitó előtt több mint 30 – különböző kategóriájú – versenyautó vonult fel Róma belvárosában, ahol a Colosseum melletti utat is érintve hajtott a konvoj a Circus Maximushoz.

A Motorsport Games versenyeinek programja pénteken, a szabadedzésekkel kezdődik Vallelungában, este, villanyfényes kivilágításban pedig a drift géposztálynak már a kvalifikációt is megrendezik.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában