premier league

2018.11.14. 10:30

Az Animal Planetet elhagyni az angol fociért

Az Animal Planet televízió globális elnöki posztját feladva, Susanna Dinnage lesz az angol labdarúgó Premier League ügyvezető igazgatója.

A BBC honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a januárban hivatalba lépő Dinnage mindössze a harmadik vezetője lesz a PL-nek: 1992 és 1999 között Rick Parry, azóta pedig Richard Scudamore irányította a ligát.

„Örömünkre szolgál, hogy ilyen rátermett vezetőt találtunk erre a fontos szerepkörre.

Nagyon erős volt a mezőny, de Susanna az eddig elért eredményeivel kiemelkedett”

- mondta Bruce Buck, a Chelsea és a jelölőbizottság elnöke.

Dinnage 2009 januárjában csatlakozott az Animal Planetet működtető Discoveryhez, előtte tíz évig a Five Channel nevű csatornánál dolgozott, a pályafutását pedig az MTV zenei televíziónál kezdte.

Első nyilatkozatában úgy fogalmazott, izgatottan várja új szerepkörét, hiszen a Premier League sok ember számára rengeteget jelent.

„Ez a professzionális sport csúcspontja.

Egy ilyen dinamikus és inspiráló szervezet vezetésének lehetősége nagy kiváltság” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában