nba

2018.07.10. 10:06

Szlovén tinédzsert igazolt a Dallas Mavericks

Az Európa- és Euroliga-bajnok Luka Donciccsal erősítette meg keretét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks.

A 19 éves szlovén játékos – aki a harmadik helyen kelt el az amatőrbörzén – első NBA-szezonjában 5,5 millió dollárt keres majd, a 2019/2020-as idényben pedig 6,4 millióra emelkedik a fizetése. A texasi csapatban a 77-es mezt viseli majd, amelyben a nemzeti együttesben is játszik.

A 201 centis kosaras hihetetlen idényt hagyott maga mögött: szeptemberben a válogatottal Európa-bajnok lett Isztambulban, majd a Real Madrid színeiben megnyerte az Euroligát – őt választották az alapszakasz és a négyes döntő legjobbjává is -, végül spanyol bajnoki címet szerzett a fővárosiakkal. Az ACB Ligában ugyancsak ő lett az év kosarasa.

Doncic 13 évesen szerződött a Realhoz, és 16 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik