Világnak világossága

2022.02.02. 08:24

Szerdán gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária bemutatta Jézust, negyven nappal a születése után, a jeruzsálemi templomban.

Az ünnep alkalmából Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke délután öt órakor a mosonmagyaróvári piarista kápolnában mutat be szentmisét, amelyen hálát adnak hivatásukért az egyházmegye területén élő szerzetesek.

Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye sajtóreferense közölte: Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek Rómában van, így az ünnepi szentmisét Cserháti Ferenc segédpüspök celebrálja délután öt órakor az esztergomi bazilikában.

A hagyomány szerint Jézus bemutatásakor jelen volt a jeruzsálemi templomban az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. 

A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Jézus jelképévé vált.

A hagyományos paraszti kultúrában a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított, a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba, gyertyát égettek a súlyos beteg mellett és szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is. A szentelt gyertyát a sublótban, a ládafiában vagy szalaggal átkötve a falon tartották.

A néphiedelem szerint ha ezen a napon szép, napsütéses idő van és a barlangjából előbújó medve meglátja a saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő és árnyékot nem látni, akkor a rossz idő már nem tart sokáig.

Borítókép: Ferenc pápa a gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2021. február 2-án / MTI / EPA / AP pool / Andrew Medichini

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!