covid-19

2021.03.04. 18:00

Későbbre halasztották a filmfesztivált Karlovy Varyban

A rendezőbizottság azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A hagyományos június eleje helyett idén augusztus 20. és 28. között rendezik meg a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a nemzetközi filmfesztivált – jelentette be csütörtökön közleményben a fesztivál rendezőbizottsága.

A halasztás oka a koronavírusjárvány, amely immár másodszor zavarta meg a neves rendezvény programját. Tavaly a fesztivált nem tudták megtartani, helyette az egész országban négy napon át vetítették a szemlére kiválasztott alkotásokat. Az őszre tervezett minifesztivál megrendezése pedig meghiúsult.

A fesztivál rendezőbizottsága azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet és a fesztivált úgy rendezhetik meg, hogy az „a lehető legjobban fog hasonlítani a szemle megszokott arculatához”.

„Bízunk abban, hogy az elkövetkező hónapokban olyan mértékűre emelkedik a lakosság beoltása koronavírus-elleni vakcinákkal, ami lehetővé teszi, hogy a fesztivál és a filmvetítések a lehető lebiztonságosabbak legyenek” – jelentette ki Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!