árverés

2020.10.22. 22:52

280 ezer eurót adtak Ifjabb Brueghel egy festményéért Belgiumban

A Földművesek vacsorája a szabadban című festmény egy falusi életkép a 17. század elejéről.

Forrás: Shutterstock

A flamand reneszánsz mester, ifjabb Pieter Brueghel egy festményét 280 ezer euróért (102 millió forintért) vásárolták meg egy belgiumi árverésen – közölte szerdán a Legia aukciósház, amely az eladást szervezte.

Az 1564-ben Brüsszelben született festő művét a tulajdonosok elhunyta után árverezték el. A szakértők szerint az ifjabb Brueghel alkotásai közül évente kevesebb, mint tíz cserél gazdát világszerte, az pedig alig fordul elő, hogy szülőföldjén kerüljön sor a tranzakcióra.

A Földművesek vacsorája a szabadban című festmény egy falusi életkép a 17. század elejéről. A festményt egy Huy közelében álló kastélyban fedezték fel, amelynek tulajdonosai elhunytak, s ezt követően hagyatékukat eladták.

Az örökösöknek – nyolc gyermeküknek – nem is volt tudomásuk arról, hogy a család legalább három generáción keresztül jelentős művészeti gyűjteményre tett szert, amelyben olyan ismert mesterek munkái szerepeltek, mint ifjabb Pieter Brueghel – mondta el az aukciósház alapítója, Vincent de Lange.

A Brueghel-festményt egy raktárszobában, sötétben, megfelelő állandó hőmérsékleten tárolták, így jó állapotban maradt fenn – fűzte hozzá Lange.

A kép értékét eredetileg 300-400 ezer euróra (110-145 millió forintra) becsülték, az örökösök ezért döntöttek az elárverezése mellett.

Lang szerint a pandémia okolható azért, hogy a leütési ár ennél alacsonyabb lett. A mű iránt ugyanis egyetlen online licitáló érdeklődött.

Az ifjabb Brueghel (1564-1637), Pieter Brueghel idősebb fia, gyakran választott témájául falusi, ünnepi életképeket.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!