Koncertek fagypont alatt

2020.01.13. 11:58

Jégből készített hangszereken zenélnek a különleges fesztiválon (videó)

Jégzenei fesztivált rendeznek Észak-Olaszország egy gleccserén épült jégszínházban, jégből készített hangszereken játszanak neves zenészek klasszikus darabokat, dzsesszt, pop- és népzenét.

Forrás: YouTube

Fotó: Szucs Csaba

Az első esemény sikere után idén másodszor megrendezett Ice Music Festival január első hetétől március végéig tart.

A koncerteket minden csütörtökön és szombaton az erre az alkalomra épített különleges, 300 férőhelyes igluban hallgathatják meg a látogatók, akiknek az Olasz-Alpok Presena-gleccserére, mintegy 2600 méter magasra kell feljutniuk az élményért. A Presenát kabinos felvonóval lehet megközelíteni.

Szakértők szerint a festői jégfolyam az éghajlatváltozás miatt egyre zsugorodik: 1993 óta tömege több mint egyharmadát veszítette el. Nyáron hőszigetelő fóliával kell lefedni a gleccser több mint 90 ezer négyzetméternyi felületét, hogy el ne olvadjon.

A Presena az Alpok utolsó 3000 méter alatti gleccsere. Egyelőre meg tudjuk építeni rajta ezt az iglut, de ha a klíma tovább változik, le kell mondanunk a fesztiválról

mondta Michele Bertolini, a közeli Ponte di Legno Tonale sícentrumának munkatársa.

A szervezőknek mintegy 10 ezer köbméter hó és több mint két hónap kell, hogy felépítsék a jégszínházat, amelyben 54 koncertet tartanak a fesztivál idején.

A jéghangszereken tíz évig dolgozott Tim Linhart amerikai zenész, a fesztivál alapítója.

Minden egyes hangszernek megvan a maga nehézsége, az egyiknek az, hogy finom és törékeny darabokból áll, a másiknak az, hogy óriási és súlyos, ezért nem egyszerű ide-oda rakni

magyarázta.

A zenészek azonban, úgy tűnik, minden gond nélkül játszanak a hangszereken a tetőtől talpig síruhába öltözött közönség előtt a fagypont körüli hőmérsékletű teremben.

Borítókép: jégzenei fesztivál Észak-Olaszország egyik gleccserén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!