közös munka

2018.11.20. 21:01

Pert indítanak Ravel Bolero című művének társszerzői jogaiért

Alekszandr Benois örökösei azt akarják elérni, hogy a francia szerzői jogi hivatal ismerje el, az egykori díszlettervezőt társszerzőként.

A szerzők, zeneszerzők és zenekiadók társasága (SACEM) az elmúlt években már két alkalommal tagadta meg, hogy elismerje a Bolero társszerzőjeként Alekszandr Benois befolyásos orosz festőt és díszlettervezőt.

A Bolero, amelyet legutóbb az első világháborút végét jelző november 11-i fegyverletétel 100. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen játszottak, 2016. május 1-jén lett köztulajdon Franciaországban, ezt azonban Benois öt örököse kétségbe vonja.

A Benois-örökösök szerint a Bolero eredetileg egy azonos című balett zenéje volt, amelyet 1928-ban állítottak színpadra Párizsban. Ez a mű „Ravel és Benois együttműködésével született” – állította Francois Tcherkessoff, a díszlettervező ükunokája. Benois tervezte egyebek mellett a balett díszletét és jelmezeit.

Az örökösök szerint számos egyértelmű bizonyíték van arra, hogy Alekszandr Benois közreműködött a balett színpadra állításában, és a SACEM nem pártatlanul foglalt állást az ügy eldöntésekor. Közleményük szerint eljárást indítottak a nanterre-i fellebbviteli bíróságon, amelyben a SACEM felelősségének megállapítását kérik. A tárgyalás a tervek szerint 2019. február 3-án kezdődik.

Ha a kezdeményezés sikerrel jár, a Bolero szerzői joga csak később, 2039-ben kerülhet köztulajdonba, Alekszandr Benois ugyanis 1960-ban halt meg.

A SACEM főtitkára, David El Sayegh kedden kijelentette, hogy az örökösök eddig nem bizonyították be, hogy „alkotói közösség állt volna fenn Ravel és Benois között egy zeneművel kapcsolatban”.

Az ükunoka viszont „történelmi dokumentumokra hivatkozik”, így Louis Laloy-nak, a párizsi opera főtitkárának a Le Figaro 1928. november 21-i számában megjelent nyilatkozatára, amely szerint Alekszandr Benois az operában november 22-én bemutatott három darab, közöttük a Bolero „szerzője”.

Az 1928-ban komponált és még abban az évben november 22-én a párizsi operaházban bemutatott szimfonikus mű eredetileg egy balett zenéje volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!